Bel-Buda banner
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Üdvözlet

Kedves Olvasó!

Ön a II. Kerületi Önkormányzat Városrendészetének honlapját látja.

A Városrendészet nagyjából olyan közkedveltségnek örvend, mint a rendőr, amikor megállítja a gyorshajtót, és elveszi a vezetői engedélyét.

A sofőr nem igazán szereti, de azok (a többség), akik nyugodtan és biztonságban szeretnének közlekedni, és gyermekeiket is biztonságban szeretik tudni, amikor az iskolából várják haza, éppen ezt várják el kollégáimtól.

A járdát gépjárművével elfoglaló autós a babakocsit toló anyukával ellentétben nem imád bennünket, mint ahogy a kutyáját a játszótéren sétáltató sem boldog, amikor a kisgyermekes szülők véleményét vesszük inkább figyelembe.

Kollégáim igyekeznek szabályozni a teherautók forgalmát, megakadályozni az illegális szemét lerakóhelyek kialakulását.

A rendőrséggel és a polgárőr egyesületekkel együttműködve igyekszünk biztosítani az Ön nyugalmát, biztonságát.

Az üzemképtelen, közismert nevén roncs autókat elszállíttatjuk.

Összegezve: a kerület közterületeinek rendjéért teszünk meg minden tőlünk telhetőt.

Az Ön véleménye, javaslata, észrevétele alapján módosítjuk, javítjuk munkánkat, annak hatékonyságát.

Honlapunkkal kapcsolatban köszönettel, szívesen fogadjuk véleményét, javaslatát.

A célunk közös:

A közterület legyen a köz területe.

Vajthó Gábor
a Városrendészet vezetője

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó anyagok
@@imagebannerleft@@