Természetjárás
Cím: 1025 Bp. Csalán u. 39/a/b.
Tel: 2661-825 L: 2751-533 este
Elnök: Ifjú György
Az IBUSZ Természetjáró Egyesület
Az 1974-es alapításkor az IBUSZ Közgazdasági Osztály néhány dolgozója és azok
barátai indították újra a természetjárást a vállalatnál. Azért újra, mert néhány
nyugdíjas elbeszélése szerint a háború előtt és egy ideig utána is létezett az
IBUSZ-nál természetjáró egyesület. Mivel többet terveztünk, mint baráti kirándulgatást,
az év második félévétől megjelentettük a féléves, majd a kéthónapos, illetve havi
programot, amit valamennyi IBUSZ dolgozó megkapott. Ezt a programot 1995-től megküldtük
a Vörös Meteor társult szakosztályainak is. 1995-től részt veszünk a Meteor szervezetek
munkájában.
A Meteor Természetbarát Szervezetek Szövetségének hosszú ideig elnökünk, Ifju
György is elnökségi tagja volt. Az IBUSZ vállalaton belüli tömegsport munkán kívül
rendszeresen megjelentünk résztvevőként és szervezőként a KPVDSZ sportversenyein.
Ugyanígy résztvevői voltunk az IBUSZ munkahelyi olimpiáknak is. Alapelvünk - amit
a mai napig megőriztünk és gyakorlunk is - az, hogy mindenkit szívesen és szeretettel
várunk soraink közé. Ennek a nyitottságnak köszönhettük azt, hogy 27 éven keresztül
nem csak fennmaradtunk, de folyamatosan fejlődtünk is. A természetjárás népszerűsítése
érdekében rendszeresen megjelentek túráink az újságokban, közzétettük a rádióban,
illetve nagyszabású nyílt túrákat rendeztünk.
Folyamatosan mintegy huszonkét túravezetőt képeztünk ki, kiknek többsége még
ma is aktívan tevékenykedik körünkben. Időközben szerveztük a minősítéseket, mintegy
huszonhat tag rendelkezik bronz minősítéssel, de vannak tagjaink között ezüst
és arany minősítésűek is.
Tevékenyen részt vettünk az MTSZ munkájában. Túravezetőink egy része TESZ szolgálatot
is ellátott.
Minden hónap első vagy második szerdáján túravezetői megbeszélést és fogadónapot
tartunk, valamint a hónap második felében, szintén szerdai napon diavetítéses
klubestet szervezünk. Az évente rendezett közgyűlésen pedig többek között értékeljük
és megjutalmazzuk túravezetőink és tagjaink munkáját.
A gyalogtúrák mellett vízi- és kerékpáros túrákat is hirdetünk, legújabb tevékenységünk
pedig a barlangászás. Az utánpótlás nevelését is fontosnak tartjuk, ezt a célt
szolgálják az úgynevezett "apróka túrák". Mindezek mellett folyamatosan szervezünk
ismeretterjesztő országjárásokat autóbusszal és vonattal. Mára alig maradt olyan
szeglete hazánknak és a szomszédos országoknak, ahol ne jártunk volna. Ugyancsak
fontos részévé váltak az egyesületi életnek a hagyományos túrák és programok:
tavasszal a Tösér Dezső emléktúra, nyáron a piknik-túra és télen a "Mikulás" túra.
Évek óta évi 350 - 400 túranapot teljesítünk, az átlagos résztvevőszám a túrákon
8-20 fő és évente átlag 5-6000 résztvevőnek biztosítjuk a túrázást. Mozgalmunkat
évekig támogatta az IBUSZ RT, de mi magunk is előteremtettük a sporthoz szükséges
pénzt. Szakosztályunk azóta önálló útra lépett, és megalakította - az IBUSZ hozzájárulásával
- az IBUSZ Természetjáró Egyesületet, amit a cégbíróság 1999 szeptember 1-jén
Közhasznú Egyesületként be is jegyzett.
Egyesületünket alapvetően tagdíjakból tartjuk fenn, az Önkormányzattól kapott
támogatás és az esetenként pályázat útján elnyert összegek mellett.
A tagokkal aktívan tartjuk a kapcsolatot, év elején teljes programfüzetet juttatunk
el tagjainkhoz, a tényleges túrákról pedig havonta értesítjük a tagokat és a nem
tag érdeklődőket.
Az információkat természetesen honlapunk is tartalmazza: www.ibuszte.hu.