|
Sportegyesületek
Kettő SportegyesületSiklóernyő repülés, kyokushin karate, sidokán karate, horgász
Kettő SE
A Kettő SE egyik alapító szakosztálya a Siklóernyős Szakosztály, mely jelenleg 65 taggal rendelkezik. Három Magyar Bajnokságot, és több Magyar Csúcsot értek el versenyzői. Rendszeresen 20-25 versenyző vesz rész a hazai és nemzetközi versenyeken. Edzőtáborokat tartunk Monte-Carlóban, Olaszországban, Szlovéniában. A szakosztály évente egy-két versenyt rendez Magyarországon. Mindezt önköltségesen, minden külső támogatás segítség nélkül. A szakosztály keretein belül működik a UP Hungary Siklórnyős Iskola, ahol az utánpótlás nevelésében a legtöbb szakosztály tag aktívan részt vesz. Évente 100-150 tanfolyamosnak tanítjuk meg a "madárérzést". Az iskola ingyenes oktatással támogatja a Testnevelési Egyetemet. Harmad- és negyedéves hallgatók tanulják a siklóernyőzést a rekreáció keretein belül. Rendszeresen, heti egy alkalommal, klubgyűlést tartunk, a Keleti K u.-i helységben, kedden 18-19 óra között. Hétvégeken szombat, vasárnap 9-kor találkozunk az együttrepülésekre, az Arad u. Kardos u. kereszteződésében. Az alábbi starthelyeket használjuk: Hármashatár-hegy, Pilis, Kétágú-hegy, Kékestető, Eger, Mókus-hegy, Gete-hegy. A szakosztály tulajdonában van egy csörlő, amit Csákváron használunk. Ide szervezzük az éves továbbképzéseket, távrepülő-táborokat, verseny-felkészítéseket. Tisztségviselők:
Jelentkezni lehet Pálfi Béla Gábor vezető pilótánál az alábbi telefonszámokon:
Utolsó módosítás dátuma:
2008. október 20.
16:54
|
|
|
|