A 21. alkalommal megrendezett gróf Széchenyi István Emlékverseny és Sportnapon -
a Danubius Nemzeti Hajós Egylet, a Magyar Evezős Szövetség, a Budapesti Evezős
Szövetség, valamint a Budapesti Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség szervezésében -
8 férfi nyolcas, 13 egyetemi hajó és 20 céges csapat, azaz közel ötszáz versenyző
és ugyanennyi néző vett részt. Újdonság volt az üldözéses nyolcas verseny, ahol
a csapatok a főváros által felajánlott Budapest Kupáért küzdhettekmeg. A ragyogó
napsütésben megtartott, jó hangulatú eseményen a II. kerületi önkormányzat képviseletében
részt vett Schanda Tamás, a Közoktatási, Közművelődési, Sport- és Informatikai Bizottság elnöke.