Beszédes Rita
önkormányzati főépítész
1024 Budapest, Mechwart liget 1.
I. emelet 111-112. szoba
telefon: 346-5449
e-mail: beszedes.rita@masodikkerulet.hu
Ügyfélfogadás: a főépítész hétfői napokon 13.30 -18.00 között, előre egyeztetett időpontban
tart ügyfélfogadást.
Általános tájékoztatás:
Az önkormányzati főépítész a főépítészi tevékenységről szóló 190/2009.(IX.15.)
Korm. rendelet 8.§ szerinti feladatokat látja el az alábbiak szerint:
a) az állami főépítésszel és az érintett önkormányzatok főépítészeivel együttműködve
elősegíti az illetékességi területét érintő területrendezési és településszerkezeti
tervek
összhangjának kialakítását, figyelemmel a budapesti kerület különleges helyzetére,
b) folyamatosan figyelemmel kíséri a rendezési eszközök hatályosulását,
c) közreműködik a kulturális örökség védelméről szóló törvényben foglaltakkal,
valamint a kulturális
örökség védetté nyilvánításának részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletben
foglaltakkal kapcsolatos önkormányzati feladatok ellátásában,
d) szakmai véleményével, állásfoglalásaival segíti a térség, illetve a település
egységes táji és építészeti arculatának alakítását,
e) részt vesz – szükség szerint adatok szolgáltatásával – az illetékességi területére
vonatkozó
területi és települési információs rendszerek – a másodlagos adatvagyon-hasznosító
portál -kialakításában és működtetésében,
f) vezeti a helyi önkormányzati tervtanácsot,
g) gondoskodik a helyi tervtanács nyilvántartásának vezetéséről, és abból adatokat
szolgáltat
az állami főépítésznek.
Illetékességi terület:
Budapest II. kerület közigazgatási területe.
Ügyintézők:
Lantos Ágnes városrendezési ügyintéző, a tervtanács titkára
Telefon: 346-5579
e-mail: lantos.agnes@masodikkerulet.hu
Lőrinczy Ádám városrendezési ügyintéző
Telefon: 346- 5478
e-mail: lorinczy.adam@masodikkerulet.hu
Pecséri Rita városrendezési ügyintéző
Telefon: 346-5438
e-mail: pecseri.rita@masodikkerulet.hu
A körzetek és ügyintézők utcanév szerinti bontásban a következők
Ügytípusok:
1. Településfejlesztési- rendezési tervek
2. Épített és természeti örökségünk védelme
3. Önkormányzati tervtanács működtetése
4. Tervpályázati eljárások
5. Gépjármű várakozóhelyek megváltása
Ön biztos lehet abban, hogy a tájékoztató aktuálisan érvényes felvilágosítást,
tájékoztatást tartalmaz.
Felelős: Beszédes Rita önkormányzati főépítész
Utolsó módosítás: 2012. március 19.