Gyermekkorom óta a II. kerületben élek. Ikertestvéremmel a Lajos utcai Általános
Iskolába jártunk, majd a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségiztem. Az Iparművészeti
Egyetemen ipari formatervező művészként diplomáztam, ezt követően a Medicor Művek
orvosi műszergyárban dolgoztam formatervezőként. Később budapesti és vidéki színházakban,
valamint két filmben díszlet és jelmeztervezőként is kipróbálhattam magam. 1983
óta tagja vagyok a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének.
Férjemmel öt gyermeket nevelünk, három lányunk és két fiunk van.
A sorsunkért, közösségünkért érzett felelősség indított arra, hogy 2002-ben belépjek
a Fidesz II. kerületi csoportjába, amelynek 2008-ban egyik alelnökévé választottak.
2006 őszén Felhévíz-Újlak egyéni önkormányzati képviselőjévé választottak. Nagy
megtiszteltetés és nagy felelősség képviselni a hozzám fordulókat. Minden erőmmel
azon vagyok, hogy megszolgáljam az Önök bizalmát.