Dr. Láng Zsolt
Immáron több mint hat éve, hogy először köszöntöttem polgármesterként azokat,
akik a második kerület honlapjára látogattak. Megköszöntem, hogy kerületünk lakói
ezzel a nemes feladattal bíztak meg. Most azt köszönöm meg, hogy ez a bizalom
mindmáig töretlennek bizonyult. 2010. október 3-án Budapest Főváros II. Kerületének
szavazói 66,37 százalékkal a következő négy évre megerősítettek megbízatásomban.
Köszönöm!
Egyéni országgyűlési képviselőként a Parlamentben is kötelez az a bizalom, amellyel hat
éve, valamint 2010 októberében és 2011 novemberében megtiszteltek. Mindkét feladatnak
a legjobb tudásom szerint kívánok megfelelni, azon munkálkodva, hogy az ország,
a főváros és szűkebb lakóhelyi közösségünk számára új távlatok nyíljanak. A törvényhozásban
képviselni fogom mindazt, amit kerületi feladatkörömben fontosnak tartok, és alkalmat
keresek arra, hogy képviseleti lehetőségeimet a kerület javára fordíthassam.
Polgármesteri teendőim továbbra is előtérben maradnak. Olyan időszak következik,
amikor az önkormányzatok súlya, felelőssége megnő, és a jó irányú változások fontos
része lesz. Szeretném sok éves tapasztalatommal elősegíteni, hogy a szükséges
döntések mielőbb és valamennyiünk számára kedvezően valósuljanak meg.
Arra törekszem, hogy az új körülmények új adottságaival tovább haladjunk azon
az úton, amely kerületünk gyarapodásához, polgáraink jobb életminőségéhez vezet.
Tudom, hogy mindez csak megfeszített munkával és választóim, segítőim további
támogatásával lehetséges.