Hírek
Önkormányzat
Polgármesteri hivatal
Hirdetőtábla
Intézmények
Kultúra
Sport
Kerület
Pesthidegkúti VÖK
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

A városrészi önkormányzat létrejötte

Pesthidegkút - ez a kivételes geográfiai adottságokkal rendelkező, színes történelmi emlékekben bővelkedő, sokrétű kultúrájú vidék, amely szinte az idők kezdete óta lakott terület - földrajzilag és demográfiailag is jól elkülöníthető városrészt alkot a kerületen belül. Nevezetes történelmi korokon átívelő történelme a legkülönfélébb nemzetiségű és vallású emberek története.

1946-ban a hidegkúti németeket - a település sorsát 1711 óta meghatározó sváb telepesek leszármazottait - két transzportban Nyugat-Németországba telepítették ki, majd 1950-ben a falut Budapesthez csatolták, azóta a II. kerület részét alkotja.
A szocializmus idején kapta a városrész a rosszemlékű II./a kerület nevet, és az itt élők véleménye szerint másodrendűként kezelték. A helyi lakók úgy érezték, hogy a csodálatos természeti környezetből adódóan jó fekvésű, jó levegőjű és viszonylag könnyen megközelíthető, tehát a belvárostól sem túlzottan kieső Hidegkút gyarmati sorban van. A kerület vezetői a magas árfolyamon értékesíthető telkekből befolyó pénzeket nem forgatták vissza a terület infrastruktúrájának fejlesztésére, és így Pesthidegkút megmaradt a - sokak számára persze épp ezért vonzó - falusias, elővárosi szinten, ami egyúttal a csatorna-, közút-, telefon-, üzlet- és egyéb hálózatok igen szerény kiépítettségi szintjét jelentette.
A rendszerváltozás után felerősödtek az elválást szorgalmazó hangok, az ehhez szükséges többséget azonban az erről szóló népszavazás során nem érték el. Pesthidegkút így a II. kerület része maradt, ám pozíciói némileg erősödtek. A szakítás kérdése a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat 1992-es megalakulásával végül nyugvópontra jutott.

A Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat (PH. VÖK.) tevékenysége

A részönkormányzati megoldás lényege és működésének alapelve, hogy minden olyan ügyben, amely valamilyen módon érinti Pesthidegkutat, a részönkormányzat véleményt nyilváníthat. A három egyéni választókerületből bekerülő képviselőn kívül, a pártok delegáltjaival együtt a városrészi önkormányzat képviselő testülete jelenleg 9 főből áll, és rendszerint kéthetente ülésezik. A VÖK. közreműködik a helyi közszolgáltatások megszervezésében az illetékességi területén élő lakosságot közvetlenül érintő kérdésekben, így különösen: a városrész fejlesztésében és rendezésében, az épített és természeti környezet védelmében, a közutak és közterületek fenntartásában, a közművelődést elősegítő, illetve egyéb szociális és kulturális programok szervezésében. Ezekben a kérdésekben a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat  javaslattételi, véleményezési, egyetértési és ellenőrzési joggal bír.

Az általános gyakorlat szerint a II. kerületi önkormányzat Polgármesteri Hivatalának különböző irodái (építési, műszaki, vagyonhasznosítási stb.) a Pesthidegkutat érintő ügyekről szóló előterjesztéseket elővéleményezésre megküldik - a többi érintett bizottság mellett - a városrészi önkormányzat részére is. A VÖK. határozatban foglal állást minden kérdésről. A VÖK. és az önkormányzat bizottságai közötti esetleges hatásköri összeütközés esetén a döntést az Önkormányzat Képviselő-testülete hozza meg.
A Hidegkúti Közösségi Ház épületében - ahol a részönkormányzati üléseket is tartják - 1992 óta Lakosságszolgálati Iroda, 2000 júniusa óta pedig Okmányiroda is működik, tehát sok utazástól, sorban állástól, idegeskedéstől mentesülnek az itt élők, hiszen ügyes-bajos dolgaik nagy részét (útlevél, személyi és lakcím igazolvány, kérvények, kérőlapok, nyomtatványok igénylése és minden egyéb információ) helyben intézhetik. A részönkormányzat indulásakor az építési és műszaki, valamint a vagyonhasznosítási ügyek Pesthidegkutat érintő tételeinek kihozását és helyben történő intézését is tervezte a hivatal, erre egyelőre még várni kell, a fejlesztés gyakorlatilag állandóan napirenden van. Az iratok, adatok teljes körű elérésére, és az ezeket kezelő személyi feltételek megteremtésére a Mechwart-ligeti központi épületben van lehetőség. Változás az információtechnológiai modernizációval párhuzamosan, az elektronikus ügyintézést lehetővé tévő, virtuális hivatalok létrejöttével képzelhető el.

A Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat tagjai
A Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat üléseinek dokumetumai

Utolsó módosítás dátuma: 2010. október 25. 18:04