A városrészi önkormányzat létrejötte
Pesthidegkút - ez a kivételes geográfiai adottságokkal rendelkező, színes történelmi
emlékekben bővelkedő, sokrétű kultúrájú vidék, amely szinte az idők kezdete óta
lakott terület - földrajzilag és demográfiailag is jól elkülöníthető városrészt
alkot a kerületen belül. Nevezetes történelmi korokon átívelő történelme a legkülönfélébb
nemzetiségű és vallású emberek története.
1946-ban a hidegkúti németeket - a település sorsát 1711 óta meghatározó sváb
telepesek leszármazottait - két transzportban Nyugat-Németországba telepítették
ki, majd 1950-ben a falut Budapesthez csatolták, azóta a II. kerület részét alkotja.
A szocializmus idején kapta a városrész a rosszemlékű II./a kerület nevet, és
az itt élők véleménye szerint másodrendűként kezelték. A helyi lakók úgy érezték,
hogy a csodálatos természeti környezetből adódóan jó fekvésű, jó levegőjű és viszonylag
könnyen megközelíthető, tehát a belvárostól sem túlzottan kieső Hidegkút gyarmati
sorban van. A kerület vezetői a magas árfolyamon értékesíthető telkekből befolyó
pénzeket nem forgatták vissza a terület infrastruktúrájának fejlesztésére, és
így Pesthidegkút megmaradt a - sokak számára persze épp ezért vonzó - falusias,
elővárosi szinten, ami egyúttal a csatorna-, közút-, telefon-, üzlet- és egyéb
hálózatok igen szerény kiépítettségi szintjét jelentette.
A rendszerváltozás után felerősödtek az elválást szorgalmazó hangok, az ehhez
szükséges többséget azonban az erről szóló népszavazás során nem érték el. Pesthidegkút
így a II. kerület része maradt, ám pozíciói némileg erősödtek. A szakítás kérdése a
Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat 1992-es megalakulásával végül nyugvópontra
jutott.
A Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat (PH. VÖK.) tevékenysége
A részönkormányzati megoldás lényege és működésének alapelve, hogy minden olyan
ügyben, amely valamilyen módon érinti Pesthidegkutat, a részönkormányzat véleményt
nyilváníthat. A három egyéni választókerületből bekerülő képviselőn kívül, a pártok
delegáltjaival együtt a városrészi önkormányzat képviselő testülete jelenleg 9
főből áll, és rendszerint kéthetente ülésezik. A VÖK. közreműködik a helyi közszolgáltatások
megszervezésében az illetékességi területén élő lakosságot közvetlenül érintő
kérdésekben, így különösen: a városrész fejlesztésében és rendezésében, az épített
és természeti környezet védelmében, a közutak és közterületek fenntartásában,
a közművelődést elősegítő, illetve egyéb szociális és kulturális programok szervezésében.
Ezekben a kérdésekben a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat javaslattételi,
véleményezési, egyetértési és ellenőrzési joggal bír.
Az általános gyakorlat szerint a II. kerületi önkormányzat Polgármesteri Hivatalának
különböző irodái (építési, műszaki, vagyonhasznosítási stb.) a Pesthidegkutat
érintő ügyekről szóló előterjesztéseket elővéleményezésre megküldik - a többi
érintett bizottság mellett - a városrészi önkormányzat részére is. A VÖK. határozatban
foglal állást minden kérdésről. A VÖK. és az önkormányzat bizottságai közötti
esetleges hatásköri összeütközés esetén a döntést az Önkormányzat Képviselő-testülete
hozza meg.
A Hidegkúti Közösségi Ház épületében - ahol a részönkormányzati üléseket is tartják
- 1992 óta Lakosságszolgálati Iroda, 2000 júniusa óta pedig Okmányiroda is működik,
tehát sok utazástól, sorban állástól, idegeskedéstől mentesülnek az itt élők,
hiszen ügyes-bajos dolgaik nagy részét (útlevél, személyi és lakcím igazolvány,
kérvények, kérőlapok, nyomtatványok igénylése és minden egyéb információ) helyben
intézhetik. A részönkormányzat indulásakor az építési és műszaki, valamint a vagyonhasznosítási
ügyek Pesthidegkutat érintő tételeinek kihozását és helyben történő intézését
is tervezte a hivatal, erre egyelőre még várni kell, a fejlesztés gyakorlatilag
állandóan napirenden van. Az iratok, adatok teljes körű elérésére, és az ezeket
kezelő személyi feltételek megteremtésére a Mechwart-ligeti központi épületben
van lehetőség. Változás az információtechnológiai modernizációval párhuzamosan,
az elektronikus ügyintézést lehetővé tévő, virtuális hivatalok létrejöttével képzelhető
el.
A Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat tagjai
A Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat üléseinek dokumetumai