MOSBACH – 5 PARTNERVÁROS találkozója 2000-ben
A 150 éves török hódoltság után, a romba döntött Buda-környéki falvak benépesítésére
számos német telepes-csoport érkezett hazánkba. Hidegkútra az 1700-as évek elején
érkeztek az első német telepesek a Fekete-erdő vidékéről. Közel 250 év múlva,
1946-ban a hidegkúti németeket – a szövetséges hatalmak potsdami határozata alapján
– két csoportban Nyugat-Németországba telepítették ki. Így kerültek vissza a hidegkúti
svábok őshazájukba. Nagy részük ma is a Neckar folyó völgyében; Heidelberg és
Mosbach környékén él. A magyarországi gyökerek ápolására alakult Mosbachban a
Hidegkúti Szülőföld Egyesület. Minden évben megtartják – felváltva a szülőföldön
és az új hazában – a Hidegkúti Búcsút.
A II. kerületi önkormányzat és a német kisebbségi önkormányzat delegációja, valamint
számos pesthidegkúti lakos, 2000. július 6-án, az esti órákban érkezett Mosbachba.
Ez a csodálatos, baden-württembergi német kisváros adott otthont az első nemzetközi
ünnepélynek, amelyre Mosbach 5 partnervárosa kapott meghívást. Így találkozhattak
egymással a franciaországi Chateau-Thierry, az egykor keletnémet Pösneck, az angliai
Lymington, a törökországi Finike és Pesthidegkút népes küldöttségei, hogy elmélyítsék
a partnervárosi kapcsolatokat, ápolják a régi ismeretségeket, és új barátságokat
kössenek.
A három napos ünnepség egyúttal a mosbachi nyári fesztiválsorozat kezdetét is
jelentette. A helyiek vendégszeretete mellett számos kulturális és szórakoztató
program fogadta az idelátogatókat.
A partnervárosok hazájuk hagyományait megelevenítő, zenés, táncos műsorral készültek.
A pesthidegkútiakat a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola növendékei
képviselték.
A korgó gyomrokról és a kiszáradt torkokról az ízek utcája gondoskodott, ahol
különféle, ízletesebbnél ízletesebb, hazai és külföldi specialitások kerültek
az asztalra.
A főtéren felállított két hatalmas színpadon folyamatos volt a mozgás. Játék,
zene, színház és tánc szórakoztatta az érdeklődőket.
A hivatalos program része volt a mosbachi polgármesteri hivatalban tett látogatás,
és a delegációk szakmai eszmecseréje; a polgármesterek köszöntőbeszédei, az ökumenikus
istentisztelet, és a békegalambok levegőbe engedése.
www.mosbach.de
Partnervárosunk Varsó Zoliborz kerülete - 2008
Partnervárosi együttműködést írt alá március 14-én Láng Zsolt, kerületünk és
Janusz Warakomski, Varsó Zoliborz kerületének polgármestere. Az együttműködést
elsősorban kulturális és oktatási területen alakítják ki a jövőben. A vendégek
nem véletlenül időzítették látogatásukat a nemzeti ünnepünkre, hiszen a magyar-lengyel
múlt több ponton is összefonódott az elmúlt századokban.
A lengyel küldöttséget a polgármester helyettese, Witold Sielewicz is elkísérte.
A két városrész kapcsolatfelvételét a lengyel kisebbségi önkormányzat kezdeményezte.
Felföldi Máriának, a kisebbségi önkormányzat elnökének szavaiból az is kiderült,hogy
a két kerület között számos hasonlóság van. Zoliborz — a szó azt jelenti: csinos
kisváros — Varsó kertvárosias része, sok zöld parkkal, családi házakkal. A diplomás
és idős emberek száma igen magas, a mi kerületünk lakóihoz hasonlóan.
A partnervárosi együttműködés ünnepélyes megkötésén részt vett Marcin Sokolowski,
Magyarország lengyel főkonzulja, aki elmondta, hogy másfél éve tölti be ezt a
pozíciót, és azóta több hasonló megállapodás aláírásán jelen volt. Láng Zsolt
az ünnepélyes aláírás előtti köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy többéves szervezőmunka
eredményeképp létrejöhetett az együttműködés, amely tovább mélyítheti a szoros,
évszázadokon átívelő magyar-lengyel barátságot.
Janusz Warakomski, a lengyel főváros zoliborzi kerületét másfél éve irányító
polgármester a Jog és Igazság Pártjának jelöltjeként nyerte meg a választásokat.
— A két fővárosi kerület hasonló felépítésű, és hasonló gondokkal is
küzdünk. A hagyományosan jó magyar—lengyel kapcsolatok elmélyítését szolgálhatja
a mostani megállapodás, és bízom benne, hogy valódi tartalommal tudjuk megtölteni
azt.
A polgármester Zoliborzról mesélve kiemelte, hogy Varsó azon részei közé tartozik,
ahol az ott élők büszkék helyi identitásukra, és magukat elsősorban zoliborzinak
és nem varsóinak tartják. A városrész különleges abból a szempontból is, hogy
az önkormányzatát irányító képviselő-testületében helyet kaptak olyanok is, akiket
nem pártok delegáltak, hanem helyi civil közösség. A polgármester, mielőtt politikai
pályára lépett, jogászként dolgozott. Budapesten évekkel ezelőtt járt, egy konferencián
vett részt, és akkor nemigen volt alkalma megismerkedni fővárosunk nevezetességeivel.
Szeretné elérni, hogy a két városrész iskolái és kulturális intézményei szorosabbra
fűzzék a kapcsolatokat. Szívesen látogatnak el júniusban a Kerület Napja rendezvénysorozatára.
Zoliborz Varsó tizennyolc kerülete közül az egyik, amely a Visztula bal partján,
az óvárostól északra terül el. A XVIII. században a piaristák helyi kolostorának
birtoka volt itt, akik hozzájárultak, hogy azon több település jöjjön létre. Ezek
közül az egyiket franciásan jolie bordnak („csinos kisváros”) kezdték hívni, mely
elnevezés lengyellé lett formája (Zoliborz) hamarosan az egész környéket kezdte
jelölni. Az 1830. évi felkelés leverése után az orosz megszállók itt építették
föl a Varsó ellenőrzését szolgáló citadellát. Az épület egyik sarokkövét a magyar
történelemből is ismert Ivan Paskievics tábornagy, az újdonsült helytartó helyezte
el. Az első világháborút követően Lengyelország visszanyerte függetlenségét,s
Varsó is gyors növekedésnek indult. 1920-ban lett Zoliborz a főváros egyik kerülete,
ahol a következő években a tudatos várostervezés eredményeként tágas parkok és
széles sétányok épültek. A városrész egyik jellegzetességét a két világháború
között emelt modern stílusú házak adják,amelyeknek hangulata a pasaréti villákat
idézi. Fennmaradásuk annak is köszönhető, hogy az 1944-ben a nácik ellen kirobbant
varsói felkelés leverését követően — eltérően a város más, földig lerombolt negyedeitől
— a megszállók Zoliborzot megkímélték.
http://www.zoliborz.org.pl/
Harmadik testvérvárosunk Finike - 2008
Láng Zsolt és Nail Dülgeroglu aláírta a II. kerület és a törökországi Finike
város közötti testvérvárosi megállapodást, így Mosbach ésVarsó Zoliborz kerülete
mellett, újabb várossal alakíthatunk ki szorosabb együttműködést. A Polgármesteri
Hivatalban május 19-én megtartott ünnepélyes eseményen részt vett Oya Tuzcuoglu,
Törökország nemrég kinevezett magyarországi nagykövete, valamint Szalai Tibor
jegyző.
A testvérvárosi megállapodás aláírására több napos látogatásra érkezett a kerületbe
a Földközi tenger partjánál, Antalyától nem messze fekvő Finike város delegációja.
A küldöttség megbeszélést folytatott Dankó Virággal, a testvérvárosi kapcsolatokért
felelős alpolgármesterrel, valamint a II. kerület oktatási-, kulturális- és sportágazatának
vezetőivel tárgyaltak a két település közötti kapcsolat kiszélesítéséről. A megállapodás
aláírását a II. kerület vezetőinek tavaly augusztusi törökországi látogatása előzte
meg. A jó viszony kialakulásához az is hozzájárult, hogy a kerület márciusig egyetlen
testvérvárosa a németországi Mosbach már régóta baráti kapcsolatot ápol a török
településsel
Láng Zsolt polgármester és török kollégája Nail Dülgeroglu május 19-én írta alá
a két város partnervárosi együttműködéséről szóló megállapodást. A ceremónián
részt vett Szalai Tibor jegyző, valamint Oya Tuzcuoglu, Törökország frissen kinevezett
magyarországi nagykövete.
Nail Dülgeroglu húsz éve irányítja Finikét, és ahogy lelmondta mindig is szeretett
volna valamely magyar várossal kapcsolatot kialakítani.
– A mostani megállapodás nagyon sok pozitívumot hozhat Budapestnek és Finike
városának. Szolgálja a két ország napról napra erősödő együttműködését, főként
a kultúra, az oktatás és a sport területén, amely mind több szállal köti össze
magyarok és törökök barátságát.
Láng Zsolt polgármester az eseményen hangsúlyozta, hogy a fővárosban kerületünk
az első olyan városrész, amely török testvérvárosra talált. Megemlítette, hogy
a jövőben a kerület számos területen igyekszik a kapcsolatot szorosabbra fűzni,
ami nem korlátozódik csak a közös történelemre és a II. kerületben található több
törökkori emlékhelyre, mert a két település életében egy valódi partneri kapcsolat
sok egyéb lehetőséget is rejt.
A finikei küldöttség itt tartózkodása során nemcsak törökkori emlékhelyeket látogatott
meg, de eljutott Szentendrére és számos fővárosi nevezetességet is megtekintett.
De ellátogattak a Marczibányi téri és a Klebelsberg művelődési központba is, valamint
sétát tettek a Fény utcai piacon. A delegáció öt napot töltött Budapesten, majd
tovább utazott Mosbachba, az immár közös, német testvérvárosba.
http://www.finike.com.tr/