Nem sokan vannak, akik nála jobban ismerik a kerület elmúlt hetven évi és még
régebbi történetét. Nem véletlen, hiszen Székely Imre négyéves korában került
a Rózsadombra, amikor szülei 1930-ban telket vásároltak, és felépítették házukat
az akkori Vérhalom-dűlő Ferenc-hegyi részén. Az Áldás utcai elemiben töltött négy
év emlékeit megírta az iskola 80 és 90 éves jubileumi évkönyvébe. A Keleti Károly
utcai Érseki Katolikus Gimnázium nyolc éve kitűnő alapot adott számára a későbbiekhez.
1945-ben íratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol magyar-angol szakos
tanári diplomát szerzett, majd egyetemi könyvtárosi oklevelet. Ameddig családját
vissza tudja vezetni, mind pedagógusok voltak. A hagyomány nem szakadt meg, hiszen
felesége és nagyobbik fia, valamint menye is pedagógus, kisebbik fia Cremonában
végzett hegedűkészítő.
Fiatal tanárként a Dimitrov úti (ma Remetekertvárosi) általános iskolában, majd
a város több középiskolájában és a budai tanítóképző főiskolán tanított. Magyar
nyelvi tankönyveket írt a középiskolák számára, hosszú éveken át vezette a határainkon
túl magyar nyelvet tanítók nyelvi képzését, részt vett a háromkötetes Pedagógiai
Lexikon elkészítésében.
Nyugdíjas kora óta főleg a kerületben tevékenykedik, a Budai Polgárban mindannyian
találkozhattunk mintegy kétszáz helytörténeti cikkével, melyekben bemutatta városrészünk
templomait — ez a Budai Polgár Könyvek elsô tagjaként meg is jelent —, a kerületi
iskolákat, érdekes épületeket, és sorozatában immár hatvan emléktáblát. 1995-ben
az Érseki gimnázium relikviáiból állandó kiállítást hozott létre, amely a Keleti
Károly utcai templom karzatán látható. A templom háborúban tönkrement harangjátékát
2000-ben az ô kezdeményezésére állították helyre.
— Ádám, az örök ember Az ember tragédiája befejezô színében azzal a gondolattal
vívódik, lesz-e fejlôdés az emberiség életében, vagy csak egyhelyben topog: „a
körbôl, melyben jár, nem bír kitörni?” — „Megy-é elôbbre majdan fajzatom?” Nyilván
nem én vagyok az első, nem is az utolsó, aki a mezsgyén állva, az elvégzett munkára
visszatekintve a számvetéskor erre a képre gondol. Én úgy érzem, hogy munkám nem
volt hiábavaló — vallja Székely Imre.
