Hírek
Önkormányzat
Polgármesteri hivatal
Hirdetőtábla
Intézmények
Kultúra
Sport
Kerület
Jelképek és adatok
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Egyre inkább elterjedőben van, hogy Budapest kerületei valamely történelmi múltú városrész nevét használják. A mi kerületünk még mindig II. kerület, mert összesen harminchárom kis városrészből áll, majd mindegyiknek évszázados – sőt jó néhánynak évezredes – múltja van. Lehet, hogy nevünk unalmas, de szűkebb pátriánk semmiképpen sem. Egy kicsit olyan, mint Magyarország kicsiben. Egyrészt van egy nagy folyója, vannak hegyei, erdei, vannak falusias és világvárosias részei. Másrészt történelmi emlékek a neander-völgyi ember idejéből, a római korból, de találtak itt honfoglalás kori sírokat, majd idetelepült az egyetlen magyarországi alapítású szerzetesrend, s idejárt mulatni Mátyás király, hagytak itt emléket a törökök.

A II. kerületet Budapest 1873-as egységesítésekor Buda egyes külvárosaiból: a Vízivárosból, az Országútból és Újlak egy részéből, illetve a hozzájuk tartozó, akkor még lakatlan külterületeikből hozták létre, majd 1950-ben Pesthidegkút községet és a III. kerülettől a Törökvész út, a Szépvölgyi út és a Gückler Károly út közötti, a XII. kerülettől pedig az Ördögárok és a Budakeszi út közötti sávot is idekapcsolták. A Csalogány utcától délre eső részét azonban ugyanekkor az I. kerülethez csatolták. 

Kerületünk címere

Kerületünk szerves része a fővárosnak, mégis fontos, hogy legyen tudatosan kialakított saját arculata, identitása, saját jelképe. A címer a polgári társadalomban az összetartozást hitelesíti, és ezen túl díszítő funkciót is ellát.
Kerületünk címere Péri József iparművész alkotása. A heraldika eszközeivel figurálisan ábrázolja azt, hogy a II. kerület sok részből álló területi egység. A hármas szám (a három kereszt és a három ezüst törzsű arany bükkfa) nem a kerület részeinek számszerűségét, hanem sokaságát jelképezi. A pajzs zöld mezeje és a fa a kerület közös jellegzetességére, a zöldövezeti jellegre, a fa gyökerei a hagyománytiszteletre, a kereszt a régi egyházi és bírói pecsétre, a kerület régészeti leleteire és jelentős egyházi intézményeire utal. A pajzstartók és a Szent Korona a fővároshoz tartozást jelképezik, az oroszlánok pedig Buda szimbólumai.

Néhány adat a II. Kerületről

A kerület területe:    36,34 km2
                
belterület:   22,64 km2
             külterület:   13,70 km2

A kerület lakóinak száma:    88058 fő
                               férfi:    40008 fő
                                 nő:    48050 fő

Lakások száma:  47404

Közutak hossza összesen:   288 km

Működő vállalkozások száma:   17414
 

 


Utolsó módosítás dátuma: 2010. április 8. 11:00
<2019. március>
HKSzCsPSzV
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Küldje be ötleteit, észrevételeit, kérdéseit Önkormányzatunkhoz itt!