|
Alapítványok, civil szervezetek
Sarepta Budai Evangélikus SzeretetotthonÖrdögárok utca 9. szám (ez a központi épületünk) Tel.: 391-8006 A Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthonban két fő területen valósul meg a szociális gondoskodás - a szolgálat. Az egyik területet azok az idős emberek jelentik, akik egészségi állapotuk romlása, illetve az egyedüllét okozta problémák megoldásaként választják a közösségben élést. Egy-, illetve kézszemélyes szobákban laknak az idősek. A szobák majd' mindegyikéhez saját kis fürdőszoba is társul. A gondozás három épületben történik, mindhárom ház a második kerületben található. A szolgálat másik fő területét a
halmozottan, súlyosan és középsúlyosan sérült emberek gondozása
jelenti. Jelenleg összesen 90 fogyatékossággal élő személy ellátására
van lehetőségünk. Az ápolás-gondozás mellett gyógypedagógusok
segítségével személyreszabott fejlesztő foglalkozásokat igyekszünk
szervezni. A sérült emberek szintén a második kerületben, a Báthori
utca 8. szám alatt élnek.
Utolsó módosítás dátuma:
2008. október 19.
11:42
|
|
|
|