1022 Marczibányi tér 5/a.
tel./fax: 315-0781
kava@kavaszinhaz.hu
www.kavaszinhaz.hu
„Elképzelni,
hogy milyen lehet valaki másnak lenni – ebben rejlik az emberiesség
lényege. Ez a részvét, az együttérzés alapja, a morál kiindulópontja.”
(Ian McEwan)
A Káva Kulturális Műhelyről:
A
Káva Budapest első, és Magyarország legnagyobb színházi nevelési
társulata. Célunk egy olyan társadalom létrejötte, amely a szabadság és
a rend egyezményesen kialkudott egyensúlyán alapszik, és folyamatos
dinamizmus jellemzi. Az ország különböző pontjain 9-16 éves, sok
esetben hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok közösségeivel
dolgozunk. Olyan komplex színházi nevelési, valamint drámapedagógiai és
színházi eszközöket használó foglalkozásokat tartunk, amelyekben a
résztvevőkkel közösen társadalmi, erkölcsi vagy lélektani problémákat
vizsgálunk meg cselekvésen keresztül. A résztvevők nem csak
megfigyelői, hanem írói, rendezői és szereplői is a közös történetnek,
amely a színész-drámatanárok irányítása mellett helyzetek közös
eljátszásával születik.
Programjaink során törekszünk a magas
esztétikai és színházi minőségre, ezzel együtt olyan fontos társadalmi
vagy erkölcsi problémákkal foglalkozunk, mint például a drogprevenció,
fiatalkori bűnmegelőzés, diszkrimináció, agresszió és kitaszítottság
kezelése, roma fiatalok integrációja, enyhén sérült gyerekek és
fiatalok reintegrációja.
A társulatról:
A
társulat alapítói Magyarország legtapasztaltabb és legképzettebb
szakemberei közé tartoznak. Feladatuknak tartják - mindamellett, hogy
aktívan közreműködnek a magyarországi színházi nevelési hálózat
kialakításában és fenntartásában -, hogy keressék a módszerben rejlő
lehetőségeket, kísérleti formákkal gazdagítsák a hazai drámapedagógia
rendszerét, tartalmas és hatni tudó komplex színházi nevelési
programokat hozzanak létre.
Szakmai vezető, színész-drámatanár: Takács Gábor
Gazdasági vezető: Birtalan Liliána
Kommunikációs vezető: Kökényesi Ági
Színész-drámatanárok,
projektvezetők: Bori Viktor, Gyombolai Gábor, Kardos János, Milák
Melinda, Patonay Anita, Romankovics Edit, Sereglei András
A Káva számokban:
A társulat megalakulása óta több mint 46 000 fiatal vett részt foglalkozásainkon.
Átlagos programszám: 265 / évad
Projektek száma: 7, alprojektek száma: 32
Állandó színész-drámatanárok száma: 8
Projektek:
Színházi
nevelés projekt: Színházi nevelési programjainkat általános és
középiskolai osztályok látogatják tanítási időben. A színházi nevelés
módszerének lényege, hogy a nézőket aktívan bevonja a színházi
folyamatba. Vendégeink színházi előadást vagy színházi jelenetfüzért
látnak, amelyet közös játék követ: a színész-drámatanárok a gyerekekkel
együtt dolgozzák fel azt a problémát, amit az előadás felvet. A
gyerekek a három órás foglalkozás során fokozatosan bevonódnak a
folyamatba: először csak nézők, később egy közös beszélgetésben
véleményt kell formálniuk a látottakról, majd ők is lehetőséget kapnak,
hogy szereplőként, íróként, rendezőként maguk alakítsák a történet
alakulását. A cél a megértés elmélyítése abban a témában, amelyet a
színházi nevelési program kijelöl, ez lehet valamilyen erkölcsi
probléma (pl. irigység), társadalmi kérdés (pl. diszkrimináció) vagy
lélektani jelenség (pl. agresszió), ám leggyakrabban mindezek
összessége.
DrámaDrom: Ebben a programban roma fiatalok
közösségeivel dolgozunk, elsősorban Baranya megyében. Munkánk során
használjuk a drámapedagógia, a diákszínjátszás, a színházi nevelés
eszköztárát. A program első befogadója, és jelenleg is fő bázisa a
mánfai Collegium Martineum. 2004/05-ös évadban új helyszínekkel bővült
a program: Mánfa, Magyarmecske, Csővár.
Dráma Műhely: A Káva
állandó programjai mellett rendszeresen tart többtanáros drámaórákat,
gyakorlatsorokat, színházi tréningeket a lehető legkülönfélébb célok
érdekében.
Gyerekbolygó: Színházi nevelési foglalkozásainkon évente több ezer
gyerek fordul meg. Nekik találtuk ki a Gyerekbolygót, ami olyan nyitott
programokat kínál, amelyhez bárki csatlakozhat, aki szereti a
dramatikus játékokat.
Színházi Nevelési Módszertani Központ: Mint Magyarország legnagyobb,
és Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb színházi nevelési társulata
feladatunknak érezzük, hogy segítsük új csoportok létrejöttét, a
módszer terjedését, a már működő csoportok erősödését és összefogását
Vákuum Színház: a Káva Kulturális Műhely társulatának alternatív színházi csoportja.
Káva Drámatréning: Civil szervezetek és vállalatok számára
drámapedagógiai metodológiájú tréningeket tartunk. (eddigi klienseink:
Nokia Hungary Kft; Sysdata Kft; Richter Rt; CTF Alapítvány; Salva Vita)
Fontosabb eredményeink közül:
• 2005 Digó: különdíj, III. Országos Gyerekszínházi Szemle
• 2003 DrámaDrom: a világ 200 legjobb projektjének egyike, Világbank, Washington
• 2003 Fehér Rózsa Díj, Kultúraközvetítők Társasága
• 2002 Vaskor: különdíj, Gyermekszínházi Biennálé, Kaposvár
• 2002 Sereglei András: színészi díj, XVI. ifj. Horváth István Nemzetközi Színjátszó
Fesztivál
• 2000 József és testvérei: legjobb rendezés, legjobb díszlet, lugosi Nemzetközi
Kulturális Fesztivál
• 1999 Vaskor: különdíj, Nemzetközi Színházi Fesztivál, Nurmes
• 1997 Vaskor: fődíj, XXV. Országos Kamaraszínházi találkozó
• 1997 Vaskor: legkidolgozottabb előadás díja, Nem Hivatalos Színházak Nemzetközi
Fesztiválja, Tulcea
Az utóbbi évek fontosabb referenciái:
- Súgó: (2005) Káva Kulturális Műhely
- Magyar Hírlap: (2005) Drámaterápia a drogról
- Magyar Televízió: (2005) Válaszd a tudást!
- Dunántúli Napló: (2005) Színháziskola diákoknak
- Magyar Televízió: (2004) Kultúrház
- Zalai Hírlap: (2004) A csatatéren is van irigység
- Észak-Zala Hírei: (2004) Tapasztalatszerzés játékos formában
- Népszabadság: (2003) A színház mint médium
- Budapesti Nap: (2003) Különleges turnéra indul a roma dráma
- Mix Magazin: (2003) A Káva és az élet színháza
- Metro: (2003) Falvakban debütált a két mesejáték
- Drámapedagógiai Magazin: (2003) Színház- Dráma- Nevelés
- Zsöllye: (2003) Mi mindenkinek más vagyunk
- Népszabadság: (2003) Utaztatható előadások
- Magyar Hírlap: (2002) Szerepekbe bújva fejtik a jelent
- Ellenfény: (2002) Színház a határon
- Még több referencia: lsd. www.kavaszinhaz.hu (Sajtószoba)
www.kavaszinhaz.hu
kava@kavaszinhaz.hu