Bemutatkozás:
A Pasaréten működő cserkészcsapat a második kerület legnagyobb tagszámú és egyik
legjobban szervezett cserkészcsapata. A jelenleg 110 fős tagságunk a fiatalok
teljes korosztályát lefedi, 7 évesektől 20 évesekig; a csapat vezetőségét pedig
15-25 éves gimnazisták és egyetemisták alkotják, kiegészítve Treer Alberttel a
csapat vezetőjével. A csapat a mostani szintjét az utóbbi 5-6 év töretlen fejlődésének
és szülői, plébániai, alapítványi és önkormányzati támogatásának köszönheti.
A cserkészcsapat magját 16 őrs alkotja, korosztályonként egy 7-9 fős fiú és lány
őrs. Ezen kívül természetesen a vezetőség is külön egységet alkot a hatékony csapatvezetés
érdekében immáron 20 fővel.
Évközi tevékenységünk:
Heti őrsgyűlések (kb. 1,5-3 óra időtartamban a szabadban, vagy a cserkészotthonban)
Havi csapatprogramok (általában fél-, esetleg egész napos programok, amelyeken
alkalmanként a szülők és testvérek is részt vesznek)
Mind a csapatprogramok, mind az őrsgyűlések alkalmával igen hangsúlyosak a gyakorlati
tudás növelése, a túrázás, játékok, hitélet, a csapatmunka és önkifejezés.
Táboraink:
- Nyári tábor (12 napos nomád sátortábor, ahol az alapvető szükségeket a résztvevők
teremtik meg maguknak. Az utóbbi évek táborai során a teljes ország területét
bejártuk, sőt külföldre is eljutottunk.)
- Téli tábor (3-4 napos téli tábor a nyári táborozás felelevenítése és a csapat
összekovácsolódása érdekében)
- őrsi portyák (2-4 napos portyák, amelyet az őrsvezető szervez az őrsének általában
a nyár folyamán)
Első nemzetközi vonatkozással bíró táborunk csapatfotója: Kassa - Szlovákia
Az utóbbi évek nagyobb eseményei a csapat életében:
2002 augusztus: első félnomád táborunk – Máriaforráson, a Bükk hegység 650 méteres
magasságában 46 fővel.
2002 dec. - 2003 jan.: csapatunk négy tagja Thaiföldre utazik december és január
hónapokban, és részt vesz a 20. Cserkész Világjamboree-n.
2003 augusztus: első teljesen nomád (épület segítsége nélküli) nyári táborunk
49 fővel.
2004 tavasz: megindul a 4. sz. BIK cserkészcsapat általunk való újraalakítási
folyamata.
2004 július: első nemzetközi táborunk, amelynek helyszíne nem csak Magyarország,
hanem a kibővített Európai Unió területére is kiterjedt egy kassai látogatás révén.
2004 július: a csapat 12 év feletti tagjai részt vesznek egy 2500 fős nemzetközi
cserkésztáboron Szlovákiában.
2005 nyár 8 csapattag részt vesz a 12 000 fős európai cserkésztalálkozón Angliában
2006 nyár első részben vizitáborunk a Rábán, majd a folyó partján
Nemzetköziség:
Az utóbbi 10 évben csapatunk több mint 40 tagja jutott el külföldi cserkésztalálkozóra,
vezetőképző táborba, vagy vett részt külföldi őrsi portyán, programon. Ehhez a
csapatunk általában nagyobb segítséget nyújtott, így kevésbé tehetős tagjaink
számára is nyitva a lehetőség.
A helyszínek a következők voltak:
1995 Hollandia, 1998 Wales (2 fő), 1998 Ciprus, 1998/99 Chile (3 fő), 2000 Mexikó,
2001 Gambia, 2002/2003 Thaiföld (4 fő), 2003 Németország, 2004 Erdély (8 fő),
2004 Szlovákia (23 fő), 2005 Anglia (8 fő), 2006 Csehország (2 fő), 2007 Anglia
(16 fő)
Csapatunk thaiföldi különítménye, 20. Világjamboree - Sattahip – Thaiföld
A margit-körúti, gyakorlatilag „megszűnt” csapat újraélesztésének terve:
2004 tavaszán nagy fába vágta a fejszét csapatunk vezetősége, amikor egy már
néhány éve megszűnés alatt lévő cserkészcsapat újjáélesztését tűzte ki maga elé.
Ez egy kb. 4 év időtartamú projekt, aminek célja legalább 24 új cserkész bevonása
a cserkészetbe és a hozzá szükséges vezetői csapat kinevelése, felkészítése. Ezen
átmeneti időszak alatt a csapatunk egyik rajaként működnek, hogy aztán a megfelelő
időben az itt tapasztaltak alapján önálló lábra állhassanak.
A csapat korábbi vezetősége 2004-es németországi portyáján
Érintetteink:
Csapatotthonunk a Kájoni Ferences Házban található, itt csoporttermek és egy
projektoros vetítővel ellátott előadóterem áll rendelkezésünkre. A pasaréti templom
egyik toronyszobája szolgál csapatraktárul, míg egy másik pedig őrsgyűlésekre
alkalmas. Fenntartó testületünkkel, a Páduai Szent Antal Ferences Plébániával
jó kapcsolatot ápolunk, rendszeresen segítünk a templomtakarításban, díszőrséget
adunk Húsvétkor is tevékenyen részt veszünk az egyházközség életében (hittanórák,
makkosmáriai zarándoklat stb.)
A csapat kihelyezett raja a BIK raj külön rajotthonnal rendelkezik a Fekete Sas
utcában a plébánia jóvoltából, ahol több kisebb és egy nagyobb terem is rendelkezésünkre
áll.
A csapat 2003 tele óta rendelkezik egy balatoni nyaralóval (KKK - Káptalantóti
Kapisztrán Kunyhó), amit egyik cserkészünk szülei bocsátottak rendelkezésünkre.
A kájoni ház és a Pasaréti templom
Treer Albert
cserkészvezető
A csapat székhelye: H-1025 Budapest, Szilfa u. 4.
Email cím: kapisztran@cserkesz.hu, pasaret@cserkesz.hu
Honlap: www.cserkeszek.vilaga.hu
A csapat fenntartója: Pasaréti Szent Antal Plébánia