|
Alapítványok, civil szervezetek
Fehér Kereszt Gyermekvédő AlapítványA Heim Pál Gyermekkórház Szakrendelőjében működő alapítványunk célja a gyermekvédelem megújítását segítő új mentálhigiénés modellek kidolgozása és gyakorlati bevezetése. Szervezetünk az egykori Fehér Kereszt Egyesület- és elnöke, Heim Pál professzor gyermekvédő tevékenységét folytatva, szülői gondoskodás nélkül maradt gyerekek testi-lelki egészségét védő programokat valósít meg. Kezdetben a fenti cél érdekében nevelőszülői családok szakmai támogatását vállaltuk. Alapítványunk szervezte meg 1992-ben az első nevelőszülőket felkészítő tanfolyamot. Ennek a tevékenységnek az elismeréseként értékelhető, hogy alapítványunk is komoly részt vállalt a ma is alkalmazott hivatásos nevelőszülői felkészítő országos képzési program kidolgozásában. A krízishelyzetbe sodródott családok gyermekmegtartó
erejének támogatására alapítványunk 1993 óta készenléti családokat
foglalkoztat. Ezt a gyermekfogadást a szülő kérheti, ha átmeneti időre
nem képes gyermekéről gondoskodni. Ma „helyettes szülői szolgáltatás”
elnevezéssel került a gyermekvédelmi törvénybe, sajnos szakmai
szempontjaink figyelembe vétele nélkül. A helyettes szülői szolgáltatás
jobbítására tett kísérletünk a „pótmama-szolgálat” kidolgozása és
gyakorlati bevezetése. Kistelepüléseken lakó gyermekes szülők
napközbeni gyermekellátás iránti igényét figyelembe véve két
gyermekjóléti szolgáltatás ellátását a foglalkoztatunk segítő
családokat: napközbeni gyermekellátó tevékenységgel párhuzamosan,
alkalmankénti helyettes szülői megbízást is vállalva, szabályos
munkaviszonyt létesítünk a családdal - rendszerint az édesanyával.
Utolsó módosítás dátuma:
2008. október 19.
11:35
|
|
|
|