|
Iskolák
Áldás utcai általános iskolaÁltalános iskola
Az Áldás Utcai Általános Iskola Buda frekventált területén, 1911-12-ben épült.
A Zrumeczky Dezső (Koós Károly pályatársa) műépítész által tervezett szecessziós
épület külső formájában, jellegzetes motívumaival jól megfelelt a környék polgári
ízlésének.
Régi tanítványaink iskolai kötődése olyan erős, hogy a körzetből távolabbra költözve
is visszahozzák gyermekeiket a jó hírét megőrző alma materbe. Ennek is köszönhető,
hogy az országosan csökkenő gyermeklétszám ellenére is három, illetve négy párhuzamos
osztályt tud az iskola az első évfolyamon indítani.
Az elmúlt években a tanári karral, a szülőkkel és tanítványainkkal közösen kialakítottuk
iskolánk sajátos arculatát. Az alapképzésen túl a fejlesztést három területen
indítottuk el:
Az iskola fő profilja a nyelvoktatás. Az angol nyelvet kis csoportos formában oktatjuk angol és magyar anyanyelvű nyelvtanárok vezetésével. A korai nyelvtanulás hatékonyságát élményszerű, a kreatívabb gondolkodásra építő közös művészeti és nyelvi program segíti. Cél: a tanulók gazdag képi és szóbeli kommunikációs képességének fejlesztése. Felsőbb évfolyamokban lehetőség van második nyelvként a német nyelv tanulására is. Az oktató-nevelő munka másik eredményes területe az emelt szintű matematika-oktatás. Célunk az emelt óraszámmal az alapkészségek elmélyítése, a logikus gondolkodásra nevelés és a tehetséggondozás. A képességfejlesztést sakkoktatás, harmadik osztálytól pedig számítástechnika-informatika tantárgy segíti csoportbontásban. Az iskola sajátos arculatának harmadik fontos eleme a művészeti-irodalmi és zenei nevelés. E területen kiemelt szerepet kap a kreativitás és az egyéni kifejezésmód fejlesztése. Ezt segíti elő a két jól felszerelt műterem. Diákjaink kerületi, fővárosi tanulmányi versenyeken kiváló eredményeket érnek el, a legszínvonalasabb középiskolákban tanulnak tovább. Tanórán kívüli keretekben az egészséges életmódra nevelést, a sport, a mozgás megszerettetését alapozzuk meg. Évek óta részt veszünk az „Egészségesebb iskoláért” Nemzetközi Egészségvédő Programban. A programhoz nincs külön tanmenet, az iskola légkörének, hagyomány ápolásának, környezetének, a felnőtt-diák kapcsolatnak kell olyannak lenni, amely példaként áll az egészséges személyiség kialakulásában. Délután a napköziben a különböző foglalkozásokon is hasznosan tölthetik a diákok
a tanulási és szabadidőt. A tanórákon kívül sokszínű – a tehetségek kibontakozását
elősegítő – programokat szervezünk (néptánc, kézműves foglalkozások, ének, hangszeres
oktatás). A tanítási szünetekben változatos táborozási lehetőségek közül választhatnak
tanítványaink (sítáborok, külföldre szervezett nyelvi tanulmányutak, vándortáborok,
vízi- és kerékpártúrák, kézműves táborok).
A hagyományok ápolásán túl igen fontos feladatunk a megújulás. Igyekszünk figyelembe venni mindazokat az igényeket, amelyeket környezetünk és a szülők támasztanak iskolánkkal szemben. Nyílt napjainkon szeretettel várjuk a leendő elsős gyermekek szüleit. A gyermekeket a programfüzetben kiadott időpontokban várjuk játékos foglalkozásainkra. Horváth Attiláné
Utolsó módosítás dátuma:
2011. április 8.
12:32
|
|
|
|