|
Hírek
Támogatott társasházak2010. július 20.
Az önkormányzat évente két pályázatot ír ki a kerületi társasházak felújításának támogatására. A feltételrendszert és a támogatható felújítási munkák körét a II. kerületi, illetve a fővárosi önkormányzat határozza meg. – Az úgynevezett „önálló” pályázatot önkormányzatunk írja ki, és az összes három,
vagy annál több lakásos társasháza pályázhat az épület közös tulajdonban lévő
részei felújításának támogatására. A vissza nem térítendő támogatás a felújítási
munkák 30 százalékáig terjedhet – tájékoztatott Szieberth Istvánné, az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság tagja. A bizottság lakásügyi
szakértője kiemelte: az évek során az II. kerületi pályázatot egyre nagyobb számban
vették igénybe a társasházak. – Első alkalommal 75 ház kért segítséget a felújításhoz,
idén pedig 220 érvényes pályázat érkezett. A fővárosi pályázaton 1997-ben hét
ház indult, az idén 19. Az „önálló” pályázat iránti igény azért is nőtt meg, mert
a főváros egyre inkább szűkíti a megpályázható munkák körét, és egyre kevesebb
a szétosztható összeg is.
Utolsó módosítás dátuma:
2010. augusztus 5.
9:27
|
|
|
|