|
Hírek
A régi helyén áll Nepomuki János új szobra2011. november 25.
November 25-én Láng Zsolt polgármester leleplezte Nepomuki Szent János szobrát a Keleti Károly utca és a Bimbó út találkozásánál. Markolt Sebestyén alkotását Székely János segédpüspök áldotta meg. A fiatalabbak azt hihetik, hogy vadonatúj szobor készült a tavalyi felújítás során kialakított terecskére. Az idősebbek azonban emlékezhetnek rá, hogy az 1940-es évek végéig állt itt egy Nepomuki-szobor. Az önkormányzat vezetése a bel-budai rekonstrukció megkezdésekor döntött úgy, hogy az eltűnt szobor helyére újat állíttat – mondta Láng Zsolt polgármester. – Öröm látni, hogy miként újul meg kerületünk arculata, és külön öröm számomra, hogy ez az újjászülető városrész hű marad évszázados hagyományaihoz. Emiatt több ez az alkotás is, mint dekoratív díszítő elem: nem csupán Bel-Buda városképének, hanem kulturális újjászületésének is része – mondta a szobor leleplezése előtti pillanatokban Láng Zsolt.
Az önkormányzat tavaly részben uniós és részben saját forrásból felújíttatta a Mechwart ligettől a Fillér utcáig terjedő területet. Új arculatot kapott többek között a Lövőház utca, átrendeződtek az addig zsúfolt és forgalmas utcák, megújult a műemléki védettségű Krisztus Király lelkészség lépcsője, olvasóteremmel bővült a KSH Könyvtár. Az új Nepomuki János-szobor a városrész megújulásának részeként került a több mint hatvan éve eltűnt régi helyére.
A hagyományok továbbélését szimbolizáló műalkotást november 25-én Székely János, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke áldotta meg. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével volt köztársasági elnökünk özvegye, Mádl Dalma és Bánffy Györgyné Sátory Tilda is. A környéken lakók közül is sokan eljöttek az új szobor avatására. Az ünnepségen a Kodály Zoltán iskola énekkara énekelt Körber Katalin vezényletével.
A szobor három évtizedig sem állt szépen kialakított környezetében, az 1940-es évek végén leszerelték, a kis tér sokáig üres volt, később (a tavalyi felújításig) leginkább autók parkoltak a helyén.
Utolsó módosítás dátuma:
2011. december 6.
9:47
|
|
|
|