|
archívum »Szociális pályázatok
Pályázat lakásépítéshez, -vásárláshoz, -felújításhoz és fiatal házaspároknakBudapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat pályázatot hirdet a lakásépítéshez, lakásvásárláshoz és -felújításhoz nyújtható helyi pénzbeli támogatásról valamint a fiatal házaspárok első, saját tulajdonú lakáshoz jutásához nyújtható támogatásról szóló 5/2004. (II.27.) önkormányzati rendelete alapján. Helyi támogatás Támogatásban részesülhet:
Az önkormányzat elsősorban azokat a támogatja:
A támogatás igénylése és megállapítása pályázati eljárás keretében történik. A pályázathoz igazolást kell csatolni arról, hogy a pályázónak rendelkezésére áll a teljes költségnek a megpályázott összegen felül maradó vételár, építési, korszerűsítési költség összege. Ennek során banki igazolást kell benyújtani a pályázó önrészéről, illetve munkáltatói kölcsönről, állami támogatásról, vagy a pályázó más pénzügyi forrásáról. Helyi támogatás akkor nyújtható, ha a család készpénz-megtakarítása (önrésze) eléri a teljes költség 20 %-át. Az önrészbe a munkáltatói kölcsön, állami, alapítványi támogatás és pénzintézeti hitel nem számítható be. A helyi támogatás igénybe vehető:
Az önkormányzat a helyi támogatást
A helyi támogatás mértéke a teljes költség 20 %-áig terjedhet, ha az igénylő a helyi támogatást építkezés vagy lakásvásárlás céljára; illetve 50 %-áig terjedhet, ha egyéb – az e rendeletben meghatározott – célra kívánja igénybe venni, de nem haladhatja meg: a 2 millió Ft-ot, ha a pályázatban meghatározott ingatlan a II. kerületben van, illetve az 1 millió Ft-ot, ha a pályázatban meghatározott ingatlan nem a II. kerületben van, és legfeljebb 10 év alatt kell visszafizetni. Helyi támogatás akkor adható, ha a pályázó családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj összegének ötszörösét (2010. évben 142 500 Ft), de kamatmentes kölcsön esetében meghaladja a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj kétszeres összegét (2010-ben 57 000 Ft). A pályázat elbírálásánál előnyt élveznek az egy- vagy több gyermekes házaspárok, illetve az olyan családok, akik súlyosan rokkant családtagról gondoskodnak. Helyi támogatásban elsősorban az a család részesíthető, aki több mint öt éve a II. kerületben életvitelszerűen él és a támogatást is itt kívánja felhasználni. Az egyéb feltételek fennállása esetén sem adható támogatás annak a családnak:
A méltányolható lakásigény mértéke az együttlakó - gyermektelen házaspár esetében a legalább két vállalt gyermekkel, egygyermekes fiatal házaspár esetében további egy vállalt gyermekkel együtt számításba vehető - személyek számától függően a következő: - egy-két személy esetében: legalább egy és legfeljebb három lakószoba,
Minden további személy esetében fél szobával nő a lakásigény mértékének felső
határa. Három vagy több gyermeket nevelő család esetében a lakásigény mértékének
felső határa minden további személy esetén egy szobával nő.
Fiatal házasok támogatása A fiatal házasok (a házastársak egyike sem töltötte be a 40. életévét) támogatása igénybe vehető: a) használt vagy új lakás megvásárlásához; b) új lakás felépítéséhez, vagy emeletráépítés, tetőtér beépítés útján történő – tulajdonjog megszerzése melletti - létesítéséhez; A fiatal házasok támogatása egyösszegű és vissza nem térítendő. A támogatás mértéke a fiatal házasok támogatásánál legfeljebb 1 millió Ft-ig terjedhet. Nem a II. kerületben történő felhasználás esetén maximum 500 000 Ft. A támogatás akkor adható, ha a család együttköltöző tagjainak egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj két és félszeresét (2010-ben 71 250 Ft). Az egyéb feltételek fennállása esetén sem adható támogatás annak a házaspárnak, melynek egyik tagja is volt már szabadrendelkezésű lakás tulajdonosa, és a házaspár együttvéve rendelkezik vagyonnal. Nem nyújtható fiatal házasok támogatása annak a családnak, amelyik az e rendeletben meghatározott jogcímen bármelyik önkormányzattól vagy jogelődjétől már kapott ilyen támogatást. Amennyiben a pályázó a lakás megvásárlásához igényelhető támogatást az ingatlan-adásvételi szerződés megkötése előtt igényli, nyilatkoznia kell a megvásárolni kívánt lakás alapterületéről, szobaszámáról, komfortfokozatáról és minden olyan jellemzőjéről, amelyből a támogatásra való jogosultság megállapítható. A pályázaton való részvételnek nem feltétele, hogy a pályázó a megvásárolni kívánt ingatlant konkrétan megjelölje. A fent meghatározott esetben az eredményes pályázó részére a támogatás - a támogatás igénybevételéről szóló rendelkezések szerint - akkor folyósítható, ha a támogatás odaítéléséről szóló határozat kézhezvételétől számított 60 napon belül a pályázati anyagban megjelölt jellemzőknek mindenben megfelelő lakásra vonatkozóan ingatlan adásvételi szerződést köt, és ez a megvásárolni kívánt ingatlan tulajdoni lapjának hiteles másolatával, valamint az ingatlan-adásvételi szerződés eredeti példányával igazolja. A fenti határidő eredménytelen letelte után a pályázó a megítélt támogatást elveszíti. A lakás vásárlásához nyújtható támogatások az ingatlan-adásvételi szerződés megkötése
után csak abban az esetben ítélhetők meg, ha a szerződésből egyértelműen megállapítható,
hogy a vételárból az eladó felé a támogatásoknak megfelelő összeg még nem lett
kiegyenlítve.
A támogatások folyósítása az Önkormányzat számláját vezető pénzintézet útján
történik.
A pályázat benyújtásához szükséges adatlapot a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Irodájának Lakosságszolgálati Csoportja (1024 Bp., Margit krt. 47-49.), a Szociális és Gyermekvédelmi Iroda (1024 Bp., Káplár u. 2.c-d.), valamint a Lakosságszolgálati Csoport Pesthidegkúti Kirendeltsége (1028 Bp., Máriaremetei u. 37.) térítésmentesen bocsátja a pályázók rendelkezésére. A pályázatokat a fent megjelölt helyeken a pályázati hirdetmény megjelenését követően – 2010. április 15-étől 2010. október 31-éig folyamatosan lehet benyújtani. A pályázati keretösszeg 35 millió forint.
Utolsó módosítás dátuma:
2011. május 2.
17:04
|
|
|
|