|
Egyéb
Változó parkolási feltételek július 1-jétőlAz Alkotmánybíróság döntésének megfelelően a Parlament módosította a fővárosi önkormányzat parkolási rendeletének megalkotására alapot adó jogszabályi hátteret. Változtak a budapesti parkolást szabályozó rendelkezések, melyek alapján a II. kerületi önkormányzat is új parkolási rendeletet alkotott. Az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően a Parlament módosította a fővárosi önkormányzat parkolási rendeletének megalkotására alapot adó jogszabályi hátteret. Változtak a budapesti parkolást szabályozó rendelkezések, melyek alapján a II. kerületi önkormányzat is új parkolási rendeletet alkotott. Az új rendeletet megismerheti több forrásból is, itt és most az új rendelet Önt közvetlenül és azonnal érintő elemeiről tájékoztatom: – Az önkormányzat bővíti a kedvezményezettek körét, nem kell a második, vagy harmadik gépkocsi után éves várakozási hozzájárulást fizetni. – A várakozási övezeten belül három helyett csak két parkolási zóna lesz, összevontuk a két rózsadombi területet, így azon belül egy engedéllyel bárhol lehet majd várakozni. – Az idei év első félévére kiadott várakozási engedélyek 2011. 01.31-ig érvényesek maradnak. A II. félévre esedékes 500 Ft. költségtérítési díjat nem kell megfizetni. – Az új engedélyek kiváltásakor, a meglévők cseréjekor az 1000 Ft-os költségtérítési díj változatlan. A változások 2010. július 1-jétől érvényesek. Budapest, 2010. június 21. Vajthó
Gábor
Parkolási zónak 2010. július 1-jétől (letölthető) Zónahatárok július 1-jétől: 1. Viziváros
2. Rózsadomb
------------------------------------------------------------------------------------------------------------ A parkolási engedélyeket a Városrendészet Buday László u. 5/c alatti irodájában adják ki, ügyfélfogadási időben. (hétfő: 13.30-18.00, szerda: 8.00-17.30, péntek: 8.00 - 11.30-ig) Az ügyintézés egyszerűsítése érdekében nem kell külön kérelmet kitölteni. Az adatok felvételekor az igénylőnek nyilatkoznia kell arról, hogy nem tartozik gépjárműadóval vagy parkolási pótdíjjal. Az engedélyt az igénylő személyesen, vagy írásban meghatalmazott megbízottja útján veheti át. Be kell mutatni az igénylő személyi igazolványát és lakcímkártyáját (meghatalmazott esetén az igénylő okmányainak másolatát), valamint a gépjármű forgalmi engedélyét (másolatát). A Városrendészet munkatársai igyekeznek rugalmasan intézni a matricák kiadását,
de a fővárosi rendelet paragrafusait az ügyintézőknek be kell tartaniuk, ha az
a korábbi évekhez képest jelentős hátrányt okoz is a parkolási övezeten belül
lakóknak. További felvilágosítás a 346-5678-as telefonszámon kérhető.
Utolsó módosítás dátuma:
2010. július 7.
13:39
|
|
|
|