II. kerület portálja vakok és gyengénlátók részére
A kerület / Kerületi díjazottak

Déri András

2002-ben kapott II. Kerületért Emlékérmet Déri András orgonaművész, karnagy, a Magyar Állami Operaház korrepetitor-karmestere, aki – saját megfogalmazása szerint – „betolakodónak” számít a II. kerületben, mivel józsefvárosi születésű.

Kötődése a pasaréti ferences templomhoz az 1970-es évek elején kezdődött, amikor még zeneakadémistaként zongora- és orgonakísérőként vett részt a templom Palestrina kórusának szolgálatában. Később, 1982-ben a kórus vezetője lett, s ezt a tisztet egészen 2001-ig ellátta. A kántorizálást 1990 óta végzi nagy lelkesedéssel. Az énekkarnak és a pasaréti ferences szellemiségnek köszönheti feleségét is, aki „ős” pasaréti.
- Itt találtam meg életem párját, és családalapításunktól, 1993-tól kezdve a templommal szomszédos társasház egyik lakásában élünk, immár két gyermekünkkel. A II. kerület polgárának lenni csodálatos, mert elődeink, a XX. század első felének itt élő, vagy ideköltözött lakói élni tudtak a természet adta szépségekkel, és akármekkora pusztítást hajtott és hajt végre még ma is a rövidlátó utókor, az öröklött értékek nagy részét nem tudják tönkretenni. Nagyra becsülök minden olyan törekvést, amely a régi elvetése nélkül tud újszerű lenni, meghagyva az emberi érzékszervek istenadta szerepét, és az élet tiszteletét – vallja.
Déri András szerényen, elismerést nem várva teszi a dolgát, közösséget szervez, kiváló hangversenyeket rendez, aktív résztvevője a kerületi eseményeknek. Tehetsége nemcsak saját templomának zenei színvonalát határozza meg, hanem befolyásolja a kerület egyházzenei életét is, az ökumenizmus jegyében. Vezetésével érte el a pasaréti Szent Antal kórus a hangversenykórus minősítést, és sok kortárs magyar zeneszerző művének bemutatása is a nevéhez fűződik.

Postaláda
Küldje be ötleteit, észrevételeit, kérdéseit Önkormányzatunkhoz itt!