II. kerület portálja vakok és gyengénlátók részére
A kerület / Kerületi díjazottak

Dr. Bognár Lajos

2001-ben kapott II. Kerületért Emlékérmet dr. Bognár Lajos teológus, az ófalui templom nyugalmazott plébánosa.

1923. november 16-án született Ásványon, 1947 júniusában szentelték pappá. Hosszú lelkipásztori munkásságának első állomása Sárisáp volt, ezután számos vidéki és budapesti plébánián szolgált. 1983-1993. között budapesti hitoktatási felügyelői feladatot látott el. Több hitoktatási tankönyv szerzője. Könyvet írt Mindszenty József életútjáról, összegyűjtötte beszédeit, emlékiratait.
A II. kerületbe első ízben 1952-ben került, amikor Újlakon mint káplán dolgozott. Hitoktatási felügyelői megbízatása idején a Tárogató úti Jézus Szíve-kápolnában kisegítő lelkészként Kozma Imre segítőtársa volt. 1993-ban plébánosi kinevezést kapott Pesthidegkútra, az ófalui templomba. Korát meghazudtoló módon látott neki a szervező, közösségteremtő munkának, valódi közösségi emberként szervezte az egyházközség életét. Neki köszönhető, hogy romjaiból újjáépült a gercsei templom, kerületünk egyik legjelesebb műemléke, és hogy a felújított templomban tavasztól őszig hetente egyszer szentmisét mutatnak be. Ez utóbbinak azért van különös jelentősége, mert az észak-budai régióban ez az egyetlen működő középkori templom. Elévülhetetlen az érdeme abban is, hogy a Kálvária-dombon lévő stációkat sikerült felújítani a hívek és a kirándulók örömére. Sokat tett a helyi német nemzetiségi hagyományok őrzéséért, a keresztény nevelésért. Magas kora ellenére kétkezi munkával is hozzájárul a környezet szépítéséhez, és arra tanítja a hidegkúti családokat, hogy felelősen kezeljék és otthonként szeressék környezetüket.
Dr. Bognár Lajos 2002-ben hunyt el.

Postaláda
Küldje be ötleteit, észrevételeit, kérdéseit Önkormányzatunkhoz itt!