Bánffy György (1927. június 19.-2010. szeptember 3. ) 1941 és 1945 között a Keleti
Károly utcai Rákócziánum diákja volt, itt állt először színpadra. 1945- ben malenkij
robotra hurcolták. 1950- ben végezte el a Színművészeti Akadémiát, játszott a
Nemzeti Színházban, később az Állami Bábszínházban és a Fővárosi Operettszínházban.
1956 októberében a forradalomban játszott szerepéért hároméves szilenciumra ítélték,
nem léphetett magyar színpadra. 1960–1971-ig a Pécsi Nemzeti Színház tagjaként
színészi pályájának meghatároz szerepeit játszotta el: Faust, III. Richárd, Cyrano,
Lear, Othello. 1971-től a József Attila Színház tagja lett, de fellépett a Madách
Színházban is. A hatvanas évektől fontos magyar filmek — többek között a Sirokkó,
a Tiltott terület, a Magasiskola, a Mephisto és a Redl ezredes — szereplője volt.
Az elmúlt harminc évben a magyar nyelv szépségét és fontosságát hirdetve több
mint kétezer előadást tartott szerte a Kárpát-medencében. Az Anyanyelvápolók Szövetségének
elnöke. 1985-től 1994-ig két cikluson át a II. kerület országgyűlési képviselője
volt. Életművét számos díjjal jutalmazták: megkapta a Jászai Mari-díjat, a Magyar
Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét,
Magyar Örökség-díjat, Kossuth-díjat, továbbá megkapta a Magyar Köztársaság Érdemes
és Kiváló Művésze Díjat is.