A kerület történetének rövid összefoglalása

Az Árpád-kor előtti idők

Az ember első nyomai a kerület területén Pesthidegkút környékén, a Remete-szurdokban bukkantak elő, mégpedig a neander-völgyi emberé. Magyarországon e típusnak ez a második legrégibb előfordulása. A régészek i.e. III. évezred második felében a Közel-Keleten és Európa számos részén elterjedt, úgynevezett Harangedény-kultúrához tartozó harcos-kereskedő népek több telepének lelőhelyét találták meg ezen a területen.

A római korból viszonylag sok, a II. kerület történetére vonatkozó információ áll rendelkezésre. Az I. században a budai Duna-partot őrző három lovas alakulat (ala) közül az egyik a Vízivárosban állomásozott. Időszámításunk szerinti 89 után a mai Bem tér környéki táborban a légio II adiutrix tartott helyőrséget a szarmata-szvéb háborúk időszakában, majd a táborok a dák háborúk után, Traianus uralkodása alatt elnéptelenedett. A limes út melletti vízivárosi telepet 260 körül a szarmaták és a kvádok elpusztították, nem is épült később újjá. A III. század második felében a budai hegyvidéken - például a Szemlőhegyen - az acquincumi katonai arisztokrácia rendelkezett birtokkal. 400 körül a rómaiak kiürítették Kelet -Pannóniát, és az V. századtól kezdve a romanizált lakosság nyomai többé nem mutathatók ki. 

A hun uralom alatt szarmaták és germánok telepedtek le, 454 után a - Sadages- hun nép birtokában volt a budai oldal, amelynek fontosságát a három előkerült gazdag hun sírlelet is bizonyítja, ezek közül az egyik a Szemlőhegy keleti oldaláról való a 430-450 közötti évekből. Ugyancsak a Szemlőhegy területéről került elő egy VIII. századi karperec. 

A történészek feltételezése szerint a honfoglalás után a vezértörzs, a Megyer (másoknál Tarján) szállásterületéhez tartozott Budapest, és az óbudai romok birtoklásához fontos belpolitikai események kapcsolhatók. A Kuruclesi-dűlőkben a régészek honfoglalás kori sírokat tártak fel, az adatok mennyisége és minősége mégis kérdésessé teszi a budai oldal bárminemű jelentőségét a 895 utáni években.

Árpád kortól a török kiűzéséig 

A II. kerület területén az Árpád-kortól kezdve több település egykori nyomai mutathatók ki. A honfoglaló magyar törzsek egyikének nevét viselő Nyéken (a mai Szajkó utca környékén) X-XI. századi temetőket találtak. E falu középkori határai Buda, Felhévíz és Hidegkút voltak. Több mint valószínű, hogy már III. Béla korában királyi vadaskert működött a falu mellett. Birtokosai - az uralkodó családon kívül a XIV-XV. Században főleg kisnemesek, illetve budai polgárok voltak. A falu középkor végi, nemcsak lokális jelentőségét a határában létesített vadaskert, vadászkastély és nyári lak (a mai Hűvösvölgyi út 78.) adja, e két utóbbit Mária királyné és Zsigmond király kezdte építtetni, majd Mátyás átalakíttatta és bővíttette; főleg a Jagellók alatt volt a Budán tartózkodó királyi udvar kedvelt vadászhelye.

A fellelhető történeti forrásokban a XIII. századtól kezdve mintegy húsz Nyéktől északra telepítést említenek meg, melyekben a kor speciális szolgáltató népei, a királyi trombitások éltek, akiket I. Lajos király nemesített 1373-ban. Ezek egy része Budára költözött, budai polgár családokba házasodott, majd megszerezte Hidegkút jelentős részét. A XVI. század elején a Podmaniczky család is szerzett itt földbirtokot. Hidegkút keleti határában helyezkedett el a forrásokban első ízben 1212-ben megjelenő Gercse falu, melynek temploma a XIII. századból való A török hódítás előtti két évszázadban 50-60 háztartásos népes település volt, alakosok mind egytelkes paraszt-nemesek voltak.

A XII. századig vezethető vissza (Buda) Felhévíz (Superiores aque calidae Budenses) története. Nevét a mai Császár és Lukács fürdő környékén feltörő meleg vizű források után kapta. Eredetileg Óbuda része volt, déli határa körülbelül a Lánchíd budai hídfőjéig tartott. Felhévíz piactere - hozzávetőlegesen a mai Bem téren - a II. Géza által alapított Gézavására és Óbuda első csónakos révje. Lakosságának zöme magyar volt, túlnyomórészt mezőgazdasággal foglalkozott. A XIV-XV. Században déli végén tartották Buda pünkösdi országos vásárait. Vásártere körül a király, egyházi intézmények és bárók palotái állnak. Felhévízet környező hegyek déli lejtőin (amit a középkorban málnak - mely a mell szó változata - hívtak) szőlőt termeltek. E bortermő vidék a király a margitszigeti apácák, a felhévízi konvent és a mogyoródi apátság birtokaihoz tartoztak.

A tatárjárást követően Felhévíz déli részéből jött létre, magyar lakossággal Buda egy új külváros, központjában Szentpéter vértanú tiszteletére emelt plébániatemplommal (körülbelül a Csalogány és a medve utca sarkán), mely névadója lett a településnek. Kubinyi András szerint Szentpéter külváros volt Buda gabona- és takarmánykereskedelmének centruma.

A Budán tartózkodó királyi udvar, illetve uralkodó család számára Nyékhez hasonlítható fontosságú, de országos szempontból is is igen jelentős hely volt a János- és Hárs-hegy nyergén épült Szent Lőrinc kolostor (romjai a Budakeszi út 93-ban találhatók), az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok központja. 1300-ban kezdték építeni a pilisszentkereszti remeték egy Szent Lőrinc tiszteletére emelt kápolna helyén.

A XIV. század elején már a rend főkolostora, később a budaiak fontos zarándokhelyévé vált. 1381-ben helyezik el a Velencéből I. Lajos király által hadizsákmányként megszerzett remete Szent Pál földi maradványait. A XVI. század elején többszöri átépítés után kiterjedésre az ország legnagyobb kolostora lett, híres volt értékes könyvtáráról is. Mátyás király nagyon kedvelte a budaszentlőrinci pálosokat, gyakran megfordult náluk, és több ízben kiváltságokkal ruházta fel őket. A török pusztította el a kolostor, 1541 után már nem említik a források. A XIX. században, amikor tudományos feltárása megkezdődött -Magyar Eskuriálnak is nevezték.           

Budát a török 1541-ben foglalta el. Buda határában lévő falvak többsége pusztává vált. Gercsét 1595-ben hagyták el végleg lakosai, de például Hidegkúton is 1559-ben mindössze tíz, 1662-ben tizenkét adófizetőt írtak össze a budai defterdárok. Végleg elenyészett Nyék falu is, valamint a többi budai külváros, Felhévíz, Szentpéter. A budaszentlőrincipálos kolostor köveit 1620-ban elhordták a vár erődítési munkálataihoz.

A török korban a Vár körüli legnagyobb lakótelep, az úgynevezett Varos volt (e magyar szó átkerült az oszmán-török szókincsbe), a mai Széna tér, a Bem tér és a Lánchíd budai hídfője között, tulajdonképpen a későbbi a későbbi Víziváros. A Varost kettős falrendszer védelmezte, valamint a mai széna tér környékén egy nagy mocsár. A polgári lakosság és főleg a nem muszlimok a falakon túl a mai Jégverem és a széna tér közötti dombon élt, külön csoportokban a magyarok, zsidók, cigányok és a balkáni népek. Itt négy nagyobb és tizenkét kisebb dzsámi épült, főleg a keresztény templomok helyén. 1686-ban a Szent Liga hadának főserege – Lotharingiai Károly vezérlete alatt  a mai Zsigmond tér és Pasarét között táborozott. 1541 és 1686 közötti, mintegy másfél század mérlegéhez nemcsak a pusztítás tartozik, hanem az oszmán-török építészet magyarországi vonatkozásában kimagasló, ma is látható alkotásai a Császár fürdő, a Király fürdő, valamint a Gül Baba türbéje.

A török kiűzésétől Budapest egyesítéséig

A török kiűzése után Buda hat részből állt, a Várból és öt külvárosából, melyből három a mai II. kerület területére esett: Víziváros, Országút, Újlak. Az egész ország újjáépítése folyt a XVII. században, így ezeken a területeken is. Míg a század elején még csak egy utca volt a mai Víziváros területén, a reform kor idején már alig van üres telek. A Víziváros jelentőségét a kereskedelem adta és a számos (részben katonai) nyilvános és középület. A Fő utca környéki házak árulkodtak csak polgári jólétről, egyébként a városrész - nem csak építészetileg - falusias jellegű volt. Különálló egysége volt a horvátok által lakott Horvátváros, ide tartozott a mai Szász Károly utca két oldalán elterülő budai temető is

Az Országút (Landstrasse) városrész az itt Bécs felé tartó országútról kapta nevét, itt is alapvetően kereskedelemmel foglalkoztak a lakók, és hasonlóan a Vízivároshoz falusias jellegű volt.

Újlak a Duna mentén az Országút Szemlőhegy, Pálvölgy és Óbuda között a középkori Szentjakabfalva megmaradt utcái helyén alakult ki a XVIII. század folyamán. A lakosság nagy része ide települt római katolikus német iparral és kereskedelemmel foglalkozó népesség volt
Az 1838. évi nagy dunai árvíz ebben a három külvárosban is komoly pusztításokat végzett: 1144 ház maradt meg, 235 nagyon megrongálódott, 183 pedig összedőlt.

Szintén a XVIII. századi újjáépítés során jött létre ismét Hidegkút falu is, melyet báró Kurz császári kamarás vásárolt meg és főleg a Fekete-erdő környékéről származó svábokkal népesítette be.

A reformkorban (1825-1848) kezdtek épülni Buda határában kirándulóhelyek - például Kuruclesen , Lipótmezőn, Hidegkúton a Jagerhaus vagy Zugligetben a Szép Juhászné vendéglő - valamint nyaralók.

1873-tól nagy-Budapest létrehozásáig 

Kerületünk mai képét abban a korszakban nyerte el ,párhuzamosan Budapest világvárossá történt fejlesztésével, s amíg Pest a gazdasági centrumot jelentette, addig Buda, és így a II. kerület egy része is közigazgatási központ lett. Az 1873-as egyesítés után a zsúfolt Víziváros nem tette elehetővé a nagyobb népességnövekedést, ezzel szemben a nagyméretű külterületek komoly fejlődési lehetőséget ígértek. 1876-ban készült el a budai oldal első rendezési terve, ez akkor még érintetlenül hagyta a Víziváros utcahálózatát, a rendezés csak a Vár oldalára korlátozódott, a Rózsadombon pedig csak a Mecset utca környékét szabályozták. Kiépítették az 1876-ban átadott Margit híd budai hídfőjétől a későbbi Mechwart ligetig az útvonalat, majd 1885 és 1892 között a további szakaszait. Mivel a Margit-híd közelebb hozta a budai dombokat, különösen a Rózsadombot a szemközti Lipótvároshoz, ezért 1896 után tervbe vették a Rózsadomb, Rézmál, Szemlőhegy, a Vérhalom, a Törökvész és Nyék szabályozását.

E területek beépülést és fejlesztését az a sajnálatos tény is elősegítette, hogy az 1880-as években nagy filoxéra-járvány dúlt, ami azt itt honos szőlőkultúrát szinte teljes egészében kiirtotta. 1899-ben építették meg a Pasaréti utat, ezzel kezdődött meg a Pasarét beépítése. A budai dombok lassan évtizedek alatt beépültek, a Víziváros pedig egyre inkább Budapest városias részeihez kezd hasonlítani.

Hidegkút ebben az időszakban lassanként polgárosuló és fokozatosan asszimilálódó sváb falu volt.
A II. világháború hadi eseményei során a kerület a budai csata, azaz a Vár ostroma során hadszíntérré vált. 1945. február 11-én a német csapatok egy része a szovjet ostromgyűrűből Hűvösvölgy felé tört ki.
A háború után az újjáépülő város kedvelt kertvárosa lesz a II.kerület. 1950. január 1-jétől, Nagy-Budapest létrehozástól a kerülethez tartozik Hidegkút.

1956 súlyos sebeket ejt a városrészen, és sok itt lakó ember válik a forradalom részesévé. Itt lakott - az Orsó utcában - Nagy Imre miniszterelnök, itt élt - a Borbolya utcában - Mansfeld Péter az 56-os forradalom legfiatalabb kivégzett áldozata, s Szabó János a Széna téri harcok vezére a Lövőház utcában lakott.

A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években szinte teljes egészében beépült a II. kerület. Harminchárom városrészének több évezredes múltja lábuk alatt és szemünk előtt.