II. kerület portálja vakok és gyengénlátók részére
Magyar oldalak > Hírek

Utcatakarítási akció

A II. kerület az elmúlt évtizedben sokat változott, fejlődött az utcakép is, de egyvalami megmaradt: az utcák nagyvárosiasan koszolódnak, a szmog és a szemét állandó terhelést és feladatot jelent.

Utcáink takarítása a főváros feladata, amit az FKF Zrt. vállalásainak megfelelően el is végez, ugyanakkor a városi közterületek takarítását jelenleg több tényező nehezíti, melyek közül talán legfontosabb a kritikus munkaerőhiány: nincs elegendő kétkezi munkás, a takarítási munkák átfogó gépesítése pedig csak hosszú átalakítási folyamat eredményeként valósulhat meg. – Évente több száz millió forintot költünk zöldfelületeink, parkjaink, játszótereink karbantartására, fenntartására – tájékoztatott Láng Zsolt polgármester. – Azonban mindannyian tudjuk, tapasztaljuk, hogy világvárosban élünk, emiatt a szmog, a por és a kosz, a fák lehullott lombja állandó gondot okoz az itt élőknek. A II. kerület tisztasága jelen körülmények és lehetőségek között is fontos számunkra, ezért döntöttünk úgy, hogy szerződést kötünk az FKF Zrt.-vel, és saját forrásból kerületi utcatakarítási programot indítunk – mondta el a polgármester.


Az első próbanapon, április 3-án a Lipthay, a Rómer Flóris, a Zivatar és a Szemlőhegy utcát (az Eszter utcai körforgalom és a Vérhalom utca közötti szakaszon) tisztították meg, a locsoló és a takarító utcagépek minden útszakaszon kétszer haladtak át összesen 2180 méter hosszan, a két önkormányzati járdatisztító gép mellett kilenc fő kézi erővel söpörte az utcákat. Az összegyűjtött hulladék mennyisége három tonna volt! A takarítás idejére az utcák lezárását hét városrendész biztosította. Mint Láng Zsolt polgármester elmondta, az első próbanap után zajlik a tapasztalatok összegzése, a továbbiakban a beérkezett lakossági felvetések alapján, valamint az FKF Zrt. rendelkezésre álló kapacitása függvényében szeretnék folytatni az utcatakarítási programot, amikor egy korszerű utcatakarító-gép és egy úgynevezett önfelszedőgép meghatározott menetrend alapján heti rendszerességgel fogja megtisztítani a II. kerület utcáit. A polgármester kiemelte a lakossági támogatás és együttműködés fontosságát: – A gépek a kora reggeli és délelőtti órákban csak ott tudják hatékonyan elvégezni a feladatukat, ahol az utcán nem parkolnak járművek, ezért az érintett helyszíneket előre közzétesszük saját média- és közösségimédia-csatornáinkon, s arra kérjük az autótulajdonosokat, hogy a kijelölt utcákból előző este álljanak el. Bízunk benne, hogy ezt a kis kényelmetlenséget megéri vállalni a tiszta utcákért. Reméljük, az utcatakarítási akció az év végére jelentős javulást fog hozni a köztisztaság állapotában – emelte ki a polgármester.


Postaláda

Küldje be ötleteit, észrevételeit, kérdéseit Önkormányzatunkhoz itt!