Január 23-tól több járatra is új helyen kell felszállni a Széll Kálmán téren,
a megállóhely-cserék forgalmi okokból történnek annak érdekében, hogy a különböző
járatok minél kisebb mértékben akadályozzák egymást a téren. Cél volt, hogy az
azonos irányba közlekedő járatokra egy helyen lehessen felszállni.
A megálló-áthelyezések a következő járatokat érintik:
102-es autóbusz:
A járat felszállóhelye a Csaba utcába kerül át, a 129-es eddigi végállomására.
Az autóbuszok a Széll Kálmán teret a jövőben a Vérmező úton és a Várfok utcán
át közelítik meg, a Szendrő utca felé pedig útvonaluk módosul: a Krisztina körút
helyett a Csaba utca - Maros utca útvonalon érik el a Déli pályaudvart. Új megállóhely
létesül ennek megfelelően a Szendrő utca felé a Maros utcánál és a Szakorvosi
rendelőintézetnél. Az intézkedés előnye, hogy a 102-es autóbuszok a BKK 2012-es
terveiben szereplő Krisztina körúti villamospályán vezetett autóbuszsávon közlekedhetnek
majd a 21-es és a 139-es járatokkal együtt, továbbá a változás nyomán javul a
Maros utca kiszolgálása is.
128-as és 129-es autóbuszok:
Új, közös, összevont megállóhelyről indulnak a Várfok utcából, a 128-as eddigi
megállójából. A 129-es autóbuszokra is ott lehet felszállni, ahol eddig a 128-asokra.
Az intézkedés előnye, hogy a két járat közös szakaszára, a Városmajor utcába,
illetve a Szent János kórház felé tartó utasoknak nem kell a jövőben a két járat
között ingázva keresni a korábban induló buszt, hanem közös megállóban várakozva
mindig az elsőként induló járatra szállhatnak fel.
149-es autóbusz:
A felszállóhelyet felcserélték a 155-ös és 156-os autóbuszokéval, így a járatok
a 4-6-os villamos leszállóhelye melletti megállóból indulnak.
155-ös és 156-os autóbuszok:
Új felszállóhelyük a 149-es autóbusz eddigi felszállóhelyén, a szervizút melletti
járdaszigeten van. A megállóhelyek felcserélésének elsődleges indoka, hogy a 155-ös
és 156-os járatokon a téren gyakran egyszerre indulásra váró két autóbusz a többi
járat akadályoztatása nélkül tudja fogadni a felszálló utasokat, ezáltal csökkenjen
a szervizút zsúfoltsága.
Az új forgalmi renddel egyidejűleg központi leszállóhely létesül a 91-es autóbuszok
eddigi leszállóhelyén a 22-es, 22E, 91-es, 149-es és 222-es járatok számára.
A BKV Zrt. bízik benne, hogy az új forgalmi renddel az átmeneti kellemetlenség
után az utasok elégedettek lesznek.
Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatójában felhívja a figyelmet, hogy az
átszervezés nem függ össze a tér tervezett átépítésével. A Széll Kálmán tér teljes
körű átépítését a budai villamosok összekötésével együtt 2013-tól tervezik. A
Budapesti Közlekedési Központ rövidesen megjelenteti a Közgyűlés által elfogadott
koncepció alapján a tér tervezésére vonatkozó közbeszerzési tendert, melynek nyomán
a részletes tervezés és az engedélyeztetés 2012-ben folyhat le.