– Az úgynevezett „önálló” pályázatot önkormányzatunk írja ki, és az összes három,
vagy annál több lakásos társasháza pályázhat az épület közös tulajdonban lévő
részei felújításának támogatására. A vissza nem térítendő támogatás a felújítási
munkák 30 százalékáig terjedhet – tájékoztatott Szieberth Istvánné, az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság tagja. A bizottság lakásügyi
szakértője kiemelte: az évek során az II. kerületi pályázatot egyre nagyobb számban
vették igénybe a társasházak. – Első alkalommal 75 ház kért segítséget a felújításhoz,
idén pedig 220 érvényes pályázat érkezett. A fővárosi pályázaton 1997-ben hét
ház indult, az idén 19. Az „önálló” pályázat iránti igény azért is nőtt meg, mert
a főváros egyre inkább szűkíti a megpályázható munkák körét, és egyre kevesebb
a szétosztható összeg is.
Szieberth Istvánné elmondta, hogy kerületünk évről évre növeli a pályázati rendszer
keretösszegét, ennek ellenére az idén az érvényes pályázók nagy száma miatt, sajnos,
az adható összegnek csak 80 százalékát tudják a társasházak számlájára átutalni,
annak ellenére, hogy az élet- és balesetveszély elhárítását célzó felújításra
pályázókat az élet- és balesetveszély elhárítását szolgáló haváriakeretből támogatják.
Így majdnem minden pályázót támogatni tudnak. Idén a bizottság a pályázati pénzt
100-ról 121 millióra növelte. Az önkormányzat saját pályázata keretében 216, nem
élet- és balesetveszély elhárítását szolgáló munkához ad vissza nem térítendő
támogatást, négy épületet pedig a havárikeretből támogatnak. A fővárosi kiíráshoz
kapcsolódó pályázat 12 millió forintjából 2010-ben tizenkilenc társasházat támogatott
a kerület.
A 2010. évi kerületi önálló társasházfelújítási pályázat eredményei