II. kerület portálja vakok és gyengénlátók részére
Magyar oldalak > Hírek

Május 18-án nyílik a Rét utcai rendelőintézet

Ahogy arról már beszámoltunk a Rét utca 3.-ba költöznek a Ganz utcai háziorvosi, a Henger utcai gyermekorvosi rendelők. A Henger utcából áttelepül a védőnői szolgálat és a huszonnégy órás felnőttügyelet is.

A betegeket május 18-án hétfőn reggeltől már az új helyen fogadják. A Ganz és a Henger utcai rendelőkben pénteken délutánig fogadnak betegeket, a felnőttügyeletet pedig hétfőn reggel nyolc óráig még a Ganz utcában látják el. Az orvosok és védőnök elérhetősége, illetve rendelési ideje nem változik.


A rekonstrukció során az épület minden részét modernizálták (Képgaléria, klikkeljen a képre!)
Az új épület háromszintes, az emeletek között lift üzemel. Az alsó szinten az orvosi ügyeleten és két felnőtt háziorvosi rendelőn kívül egy gyógyszertár is helyet kapott. Az első emelet, amely a hátsó udvarról több bejáraton át is megközelíthető, a gyermekeket és a kismamákat várja. A négy különálló gyermekorvosi rendelőn túl itt érhetőek el – most már saját helyiségcsoportban – a korábban a Henger utcában dolgozó védőnők is. A legfelső szinten hat rendelőben fogadják felnőtt betegeiket a mindeddig váltóműszakban dolgozó háziorvosok. E rendelők mindegyike a legszigorúbb előírásoknak megfelelően készült, és mind az orvosok, mind a szakasszisztensek számára kényelmes, színvonalas munkafeltételeket biztosít.

 A költözés nem érinti az ellátás folyamatosságát.  Az orvosok, a védőnők és az ügyeleti szolgálat  a korábbi munkarend szerint fogadja a betegeket.

A május 18-ig a Ganz utcához tartozó házi felnőtt háziorvosi körzetek

1. KÖRZET: Rendelő: 1022 Rét utca 3., dr. Bonyhádi Katalin, tel.: 355-0418, hétfő: 16–20, kedd: 8–12, szerda: 16–20, csütörtök: 8–12, péntek: változó. Ady Endre utca 2-től 26-ig, Bimbó út 2–38-ig, 1–27-ig, Frankel Leó út 24–26-ig, 15–19-ig, Füge u. páratlan oldal végig, Germanus Gyula park végig, Gül Baba u. 2–14-ig, páratlan oldal végig, Gyógyfürdő tér végig, Keleti Károly u. 11–13-ig, 2–26-ig, Margit krt. 1–5-ig, Mecset u. páratlan oldal 13-tól végig, Üstökös u. végig, Török u. végig, Vidra u. végig.

2. KÖRZET: Rendelő: 1022 Rét utca 3., dr. Nagy Anikó, tel.: 212-6123, hétfő: 16–20, kedd: 8–12, szerda: 16–20, csütörtök: 8–12, péntek: változó. Apostol u. 1–9., Buday László u. páratlan oldal, Gül Baba u. 18-tól a páros oldal végig, Margit krt. 7–49., Margit u. végig, Mechwart tér, Mecset u. 1–11. és páros oldal végig, Rómer Flóris u. 1–37. és 2–10., Turbán u. végig, Türbe tér végig.

3. KÖRZET: Rendelő: 1022 Rét utca 3., dr. Tuza Adrienne, tel.: 212-7338, hétfő: 8–12, kedd: 16–20, szerda: 8–12, csütörtök: 16–20, péntek: változó. Bodrog utca végig, Frankel Leó út 1–13., Frankel Leó út 2–22., Henger u. végig, Lipthay u. végig, Tölgyfa u. 12-től végig, 11–19., Margit krt. 2–38., 90., 006565 hrsz.

4. KÖRZET: Rendelő: 1022 Rét utca 3., dr. Kom Zsuzsanna, tel.: 212-6123, hétfő: 8–12, kedd: 16–20, szerda: 8–12, csütörtök: 16–20, péntek: változó. Bem J. u. végig, Bem J. tér végig, Bem rkp. 46–56., 000039 hrsz., Fekete Sas u. végig, Fő u. 75–83., Fő u. 80-tól végig, Ganz u. végig, Kandó Kálmán u. végig, Kacsa u. páratlan oldal végig, Medve u. 19-től végig, Medve u. 32-től végig, Tölgyfa u. 2–10., Vízivárosi tér végig.

5. KÖRZET: Rendelő: 1022 Rét utca 3., dr. Béres György, tel.: 202-1392, hétfő: 16–20, kedd: 8–12, szerda: 16–20, csütörtök: 8–12, péntek: változó. Bem rkp. 29–44., Csalogány u. 3–19., Fazekas u. páratlan oldal végig, Fő u. 45–73., Fő u. 62–78., Gyorskocsi u. 17-től végig, Gyorskocsi u. 20-től végig, Horvát u. páratlan oldal végig, Kacsa u. páros oldal végig, Medve u. 1–17., Medve u. 2–30., Vitéz u. végig, Nagy Imre tér végig.

6. KÖRZET: Rendelő: 1022 Rét utca 3., dr. Pászthory Erzsébet, tel.: 201-2236, hétfő: 8–12, kedd: 16–20, szerda: 8–12, csütörtök: 16–20, péntek: változó. Horvát u. páros oldal végig, Kapás u. 24–50., Kapás u. 41-től végig, Margit krt. 40–48., Szász Károly u. végig, Varsányi I. u. 1–3.

7. KÖRZET: Rendelő: 1022 Rét utca 3., dr. Strébely Gusztáv, tel.: 355-3775, hétfő: 8–12, kedd: 16–20, szerda: 8–12, csütörtök: 16–20, péntek: változó. Ady E. u. 1., Buday László u. 2–8., Erőd u. 10–22. és 11-től végig, Fényes Elek u. páratlan oldal végig, Keleti Károly u. 1–9., Kitaibel Pál u. 7-től végig, Margit krt. 50–60., Margit krt. 51–67., Petrezselyem u. páratlan oldal végig, Rózsahegy u. páros oldal végig, Varsányi I. u. 5–9.

8. KÖRZET: Rendelő: 1022 Rét utca 3., dr. Szép Zsuzsanna, tel.: 355-6524, hétfő: 16–20, kedd: 8–12, szerda: 16–20, csütörtök: 8–12, péntek: változó. Bajvívó u. végig, Csalogány u. 21–43., Csapláros u. végig, Erőd u. 1–9., Erőd u. 2–8., Fazekas u. 2-től végig, Jurányi u. 1-től végig, Kapás u. 1–31-ig, Kapás u. 2–22., Varsányi I. u. 2–36-ig, Varsányi I. u. 11–21-ig.

A május 18-ig a Henger utcához tartozó gyermek háziorvosi körzetek

1. KÖRZET: Rendelő: 1022 Rét utca 3., tel.: 212-4268, 212-4951, dr. Romhányi Imre, hétfő: 15–17, kedd: 10–12, szerda: 17–19, csütörtök: 10–12, péntek: változó; tanácsadás előjegyzéssel: kedd: 8–10, szerda: 15–17. Ady Endre u., Alvinci út 2–22/b, 1–37., Aranka u., Árvácska u., Barsi u., Bimbó út 1–59., Bimbó út 2–100., Bodrog u. végig, Buday László u. 1–3., Buday László u. 2–8/b, Felvinci út, Fény u. páros oldal, Fényes Elek u., Fillér u. 1–29, 28., Füge u., Forint u., Káplár u. 10/a és 10/b., Káplár u. 11–17., Kapor u., Keleti Károly u., Kis Rókus u., Kitaibel Pál u., Marczibányi tér, Margit krt. 44–89., 006565 hrsz., Pajzs u. 1–9., 2–28., Petrezselyem u., Rét u., Ribáry u., Rózsahegy u. páros oldal, Tapolcsányi u., Tizedes u., Tulipán u.

2. KÖRZET: Rendelő: 1022 Rét utca 3., tel.: 212-4268, 212-4951, dr. Czók Magdolna, hétfő: 17–19, kedd: 8–10, szerda: 15–17, csütörtök: 8–10, péntek: 18–20; tanácsadás előjegyzéssel: szerda: 13–15, csütörtök: 10–12. Bajvívó u., Baka u., Bakfark B. u., Bem József tér, Bem József u. végig, Csalogány u., Csapláros u., Dékány u., Erőd u., Ezredes u., Fény u. páratlan oldal, Fillér u. 2–26., Horvát u. 2–36., Jurányi u., Kapás u. 3–53., Kapás u. 4–50., Káplár u. 2–8., Káplár u. 3–9., Lövőház u., Margit krt. 40–64/b, Margit krt. 91–105., Moszkva tér, Pengő u. és köz, Retek u., Szász Károly u., Széna tér, Várfok u. II. kerületi része, Varsányi I. u., Varsányi udvar, Víziváros tér.

3. KÖRZET: Rendelő: 1022 Rét utca 3., tel.: 212-4268, 212-4951, dr. Tholt Katalin, hétfő: 8–10, kedd: 15–17, szerda: 10–12, csütörtök: 17–19, péntek: 8–10, tanácsadás előjegyzéssel: kedd: 13–15, szerda: 8–10. Áldás u., Apostol u. 1–13-ig, Apostol u. 6–30., Berkenye u., Bolyai u., Borbolya u., Buday László u. 5–13., Buda László u. 10–18., Cirbolya u., Cserje u., Cserfa u., Eszter u., Fajd u., Fazekas u. páros oldal, Fekete Sas u., Fő utca páratlan oldal, Frankel Leó út 1–5., Ganz utca, Gül Baba u. 16–36., Henger u., Kavics u. 16–18., Kút u., Levél u., Mandula u., Margit krt. 7–45., Margit tér, Margit u., Mecset u. 2–14., Mecset u. 9–13., Mechwart liget és tér, Medve u. 10-től végig, Nagy Imre tér, Orgona u., Palánta u., Rómer Flóris u., Rózsahegy u. páratlan oldal, Szemlőhegy u., Tölgyfa u. végig, Turbán u., Üstökös u., Veronika u., Vérhalom u., Zivatar u.

11. KÖRZET: Rendelő: 1022 Rét utca 3., tel.: 212-4268, 212-4951, dr. Tímár Teréz hétfő:10-12, kedd: 17-19, szerda: 8-10, csütörtök: 15-17, péntek: 10-12 tanácsadás előjegyzéssel: hétfő: 8-10, kedd: 15-17
Apostol u. 15-től végig., Árpádfejedelem u. 1-49., Árpádfejedelem u. 2-48., Bécsi út 1-33., Bécsi út 2-32., Bem rkp., Császárfürdő u., Dara u., Darázs u., Fazekas u. páratlan oldal, Fő u. II. kerületi páros oldal végig, Frankel Leó u. 7-től végig, Frankel Leó u. 2-től végig, Gülbaba u. 2-14., Gülbaba u. 1-től végig, Gyógyfürdő tér, Gyorskocsi u., Harcsa u., Horváth u. páratlan oldal végig, Kacsa u. végig, Kandó K. végig, Kavics u. 1-től végig és 2-től-végig, Kolozsvári T. u., Komjádi B. u., Lajos u., Lipthay u., Lukács u. 1-3., Lukács u. 2-6., Margit krt. 1-5-ig, 2-38-ig, Mecenzéf u., Mecset u. 15-végig, Medve u. 5-23., Palatinusz u., Sajka u., Sarolta u., Szépvölgyi út 2-6., Szeréna u. 1-9., Szeréna u. 2-8., Török u., Ürömi út 1-29. és 2-8., Vidra u., Világifjúság park, Zsigmond köz, Zsigmond tér

Védőnői szolgálat: 1022 Rét utca 3., tel.: 212-4268, hétfő: 8–14, kedd: 8–10, 13–17, szerda: 8–17, csütörtök: 8–15, péntek: 11–13. Védőnők: Szégnerné Ragó Piroska, Lukács Szabó Ilona, Bánfi Anikó, Homor Márta.

Felnőttorvosi ügyelet: 1022 Rét utca 3., tel.: 202-1370, mindennap 0–24 óráig.

PDF-formátumban letölthető térkép a Rét utca 3. megközelíthetőségéről.

 

Postaláda

Küldje be ötleteit, észrevételeit, kérdéseit Önkormányzatunkhoz itt!