Továbbra is népszerű a lakosok és a szolgáltatók körében a II. Kerület Kártya-program.
Az érdeklődés mértékét jól mutatja, hogy a kártyát eddig több mint ötezren váltották
ki, az elfogadóhelyek száma pedig hétről hétre nő, jelenleg 110 helyszínen lehet
a kártya felmutatásával kedvezményt igénybe venni.
A program várakozáson felüli sikerére tekintettel az önkormányzat úgy döntött,
hogy a bevezetési időszakot további három hónappal meghosszabbítja, így a II.
Kerület Kártya október 31-ig továbbra is díjmentesen igényelhető. A programhoz
annak májusi indulása óta számos kerületi és több kerületen kívüli elfogadópartner
is csatlakozott, így jelenleg városrészünkben a kerületi EDC elfogadóhelyeket
is beleértve, több mint száztíz elfogadóhelyen, az EDC törzsvásárlói rendszerének
hálózatában pedig országosan több mint hétszáz kártya-elfogadóhelyen, illetve
webáruházban érvényesíthető az átlagosan 5–15 százalékos kedvezmény (az lfogadóhelyek
listája a oldalon).
A legidősebb II. Kerület Kártya-igénylő idén decemberben lesz százéves. Sándi
Ferencné Kati néni ötven éve lakik kerületünkben. Amint azt a plasztikkártya átvételekor
hangsúlyozta, számos kerületi szolgáltatást tud majd kedvezményesen igénybe venni.
Az utóbbi idők meleg időjárása nagyon megviselte, egyébként teljesen egészséges,
és örömmel fogadta Tas Krisztiánt, a II. Kerületi Városfejlesztő Zrt. vezetőjét,
aki személyesen vitte el a néni pasaréti lakására a különböző kedvezményekre jogosító
kártyát. Kati néni fél évszázada él a Torockó utcában, korábban a mátyásföldi
Ikarus Művelődési Központ igazgatója volt,majd férjével Rómába költöztek, ahol
férje külkereskedőként dolgozott. Három unokája van, és egy hete született meg
az első dédunokája is. A mai napig olvas, rejtvényt fejt, és a Budai Polgárt is
rendszeresen elolvassa.
Amit II. Kerület Kártyáról tudni érdemes
Mire jogosít?
A II. Kerület Kártya egy folyamatosan bővülő kedvezményrendszer igénybe vételét
teszi lehetővé a II. kerületi polgárok számára. A rendszerhez csatlakozott elfogadópartnereknél
az elektronikus kártya felmutatása az áruk vagy a lakosság részére nyújtott szolgáltatások
árából jellemzően 5-15 % közötti kedvezményt biztosít a kártyabirtokosnak.
Hol használható?
A rendszerhez csatlakozott partnerek elfogadóhelyein. A II. Kerület Kártya szociális
kártyaként a CBA üzleteiben nem használható.
Kik igényelhetik?
A II. Kerületben állandó lakóhellyel rendelkező, 14. életévüket betöltött lakosok
Hol igényelhető?
Interneten a oldalon, személyesen a kártyakiadó pontokon.
A kártyakiadó pontok nyári nyitva tartása:
Július hónapban:
• a Marczibányi Téri Művelődési Központban (1022 Marczibányi tér 5/a.) munkanapokon
9-12 és 14-17 óra között,
• a Klebelsberg Művelődési Központban (1022 Templom u. 2-10.) munkanapokon 10-12
és 14-18 óra között.
Augusztus hónapban:
• a Klebelsberg Kuno Művelődési Központban: minden hétfőn 10-12 és 14-18 óra
között
• a Marczibányi Téri Művelődési Központban: keddtől péntekig 9-12 és 14-17 óra
között (a kártyakiadó pont augusztus 20-án, pénteken zárva tart)
A II. Kerület Kártya igénylésével, vagy elfogadó partnerként történő csatlakozással
kapcsolatos esetleges kérdések esetén további tájékoztatással a II. Kerületi Városfejlesztő
Zrt áll az érdeklődők szíves rendelkezésére. (1024 Keleti Károly utca 15/a, tel.:
315-3965, e-mail: ).
Elfogadóhelyek listája ás további információk megtalálhatóak a weboldalon.