Az országos és a kerületi statisztikákat látva kiderül, hogy a gépjárműlopások,
illetve a gépjárművekből történő lopások évről évre az összes bűncselekmények
jelentős részét teszik ki. Július utolsó hetében kerületünkben 14 gépkocsit törtek
fel, 9 személyautót loptak el. A II. kerületi rendőrkapitányság összesített adatai
szerint városrészünkben a legtöbb ilyen jellegű bűncselekmény a Margit híd budai
hídfőjénél lévő, valamint a 11-es busz végállomásánál található parkolónál, illetve
a rózsadombi utcákon, köztereken történik.
A rendőrkapitányság illetékesei azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy sokszor
egyszerűen hanyagság vagy oda nem figyelés okozza a bajt, hiszen előfordul, hogy
be nem zárt autóból visznek el otthagyott nagy értékű tárgyakat. Így „tűnt el”
például július 26-án a déli órákban egy a Felhévízi utcában álló gépkocsiból a
tulajdonos háromszázezer forint értékű laptopja.
– A gépkocsik kifosztásának, ellopásának megakadályozására tökéletes módszer
nincs, azonban nem kell, hogy rendőr álljon minden autó mellett. Az esetek többsége
elkerülhető lenne, ha a sértettek a legszükségesebb vagyonvédelmet nem mulasztanák
el – mondta lapunknak Bucsek Gábor kerületi rendőrkapitány. Az elkövetés megelőzése
érdekében fontos szabály, hogy üres legyen az őrizetlenül hagyott gépkocsi, még
akkor is, ha le van zárva. Az autóban egy jól látható helyen hagyott üres szatyor
is felkeltheti az elkövető figyelmét. Ilyenkor, sajnos, nem riasztja el az elkövetőket
sem a nappali világosság, sem a forgalmas közterület: a gépkocsi ablakának betörése,
zárszerkezetének nyitása, az értékek kiemelése másodpercek alatt megtörténik.
Lehetőleg soha semmit ne hagyjunk a kocsiban, és semmiképpen ne használjuk széfként
az autót – javasolja Bucsek Gábor.