A Családsegítő és Gyermekjóléti Központ munkatársai eddig a kerület több pontján
fekvő, leromlott állagú helyiségeiben fogadták a fiatal, vagy szociálisan rászoruló
klienseket. Február elsejétől azonban egy felújított, a szakma igényeinek teljességgel
megfelelő irodaegyüttesben végezhetik a munkát a szakemberek. Az új irodát a Horvát
utca 2-12. számú társasház földszinten lévő, önkormányzati tulajdonú helyiségében
alakították ki. A munkához használt szobák mind anyagfelhasználásban, mind pedig
színvilágban a korábbiaknál lényegesen meghittebb légkört biztosítanak beszélgetésekhez
és a terápiákhoz.
A felújítás mintegy 80 millió forintba került. Ehhez a II. kerületi önkormányzat
az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Magyarországi Operatív Program pályázatán
keresztül ötvenmillió forintot tudott igénybe venni, a fennmaradó 30 milliós összeget
saját költségvetéséből biztosította.
Az intézményt január 11-én délelőtt ünnepélyes keretek között Láng Zsolt polgármester
és Horváth Ágnes, az intézmény vezetője avatta fel.
A régi telephelyekről január utolsó hetében költöznek át az új irodába, ezért
január 25. és 29. között a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ zárva tart.
Krízishelyzetben hívható számok:
Gyermekjóléti ügyek : 06-70-3123-133
Családsegítő szolgálat: 06-70-3327-824
Nyitás: 2010. február 1-én 14 órakor a Horvát u. 2-12-ben
(Kapás utcai rendelővel rézsút szemben).
