II. kerület portálja vakok és gyengénlátók részére
Hírek

II. kerületi kislányról neveznek el műholdat

A Galileo-rajzpályázat hazai győztese Lisa Kraaijvanger. A magyar és holland szülők gyermekének nevét egy műhold viseli majd. Az ünnepélyes díjátadást az Európai Unió Házában tartották.


A Galileo-program keretében Európa saját műholdas navigációs hálózatot épít ki. Az globális európai lefedettséget jelentő rendszer alapja az a 27 műhold, amelyek 20 ezer kilométer magasan keringenek majd a Föld körül. A rendszer polgári felügyelet alatt működik, és a hétköznapi életben is előnyöket jelenthet az európai polgároknak: többek között pontosabb autós navigációt és közlekedésszervezést, megbízhatóbb banki- és áramszolgáltatást.  
 
Az Európai Bizottság a Galileo-program népszerűsítésére egy évvel ezelőtt rajzpályázatot írt ki kilenc és tizenegy év közötti gyerekek számára. A fiatalok a műholdak, a világűr és az űrrepülés témakörében készíthettek rajzokat. A versenyt az EU minden tagállamában meghirdették. Az országonkénti győztesek neveit a rendszer egy-egy műholdja viseli majd.

Magyarországról közel 800 munka érkezett be. A zsűri – Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kar elnöke, Süveges Gergő újságíró-műsorvezető és a világűrt megjárt Farkas Bertalan – több fordulóban válogatta ki a legjobb rajzokat. A tagok is csak később tudták meg, hogy kinek a rajzát tartották a legjobbnak, hiszen a rajzok készítőit csupán kódok jelölték.

A hazai eredményhirdetést január 24-én tartották a Millenárison, az Európai Unió Házában. A magyar győztes a tizenegy éves Lisa Kraaijvange lett, így a Föld körül biztosan kering majd egy Lisa nevet viselő műhold. Farkas Bertalan az űrhajós fotórelikviáiből készített egy összeállítást a győztes kislányak. A Fillér utcai Általános Iskola félig magyar, félig holland diákját az ünnepélyes díjkiosztóra elkísérték nagyszülei és édesanyja, valamint osztályfőnöke.
 

Postaláda
Küldje be ötleteit, észrevételeit, kérdéseit Önkormányzatunkhoz itt!