II. kerület portálja vakok és gyengénlátók részére
Magyar oldalak > Hírek

Ünnepre hangolódás a rendelőintézetben

Huszonötödik karácsonyi ünnepségét tartotta december 13-án a II. Kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata. 

Akárcsak az első rendezvénynek, úgy a mostaninak is szervezője és háziasszonya a II. Kerületért Emlékéremmel kitüntetett reumatológus főorvos, dr. Törös Edit volt, aki zongoristaként maga is állandó közreműködője az adventi műsoroknak.A mindig emelkedett hangulatú délutánokon a kerület vezetői is minden évben részt vesznek, ezúttal Dankó Virág alpolgármester és Szalai Tibor jegyző képviselte a fenntartó önkormányzatot. Az előző évek hagyományait követve a mostani karácsonyi koncerten is neves előadók és ifjú tehetségek varázsoltak ünnepi hangulatot a rendelőintézet falai közé.


Visszatérő művészként köszönthették az egészségügyi dolgozók Dévai Nagy Kamillát, aki éppen ötven éve, 1968.november 10-én lépett először színpadra, a II. Kerületért Emlékéremmel és Budapest díjjal kitüntetett Járdányi Gergely Liszt Ferenc-díjas nagybőgőművészt, akit a szintén II. Kerületi Emlékérmes Déri András, az Operaház karnagya kísért zongorán, valamint Mohai Gábor Radnóti- és Kazinczy díjas előadóművészt. Első alkalommal, de annál nagyobb sikerrel lépett fel a Kapisztrán Kórus Kamarakórusa, akárcsak a rendkívül tehetséges, tizenhárom éves Stahl Zsigmond csellista és a Járdányi Pál Zeneiskola három fuvolistából álló kis együttese. 


Dr. Polák László, az egészségügyi szolgálat főigazgatója ünnepi beszédében külön kiemelte, hogy Törös főorvos asszony a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének Parlamentben tartott XIV. Kárpát-medencei Asszonytalálkozóján Arany Búzaszem díjban részesült, illetve a Magyar Perfúziósok Társasága Kossuth Zsuzsanna emlékérmet és emléklapot adományozott Egressy Máriának, a Pulzus Egészségügyi Központ szakdolgozójának.

Dankó Virág alpolgármester köszöntőjében elmondta, a II. kerület legnagyobb egészségügyi fejlesztése valósul meg a következő években: a jelenleg szétszórt, egymástól távol eső telephelyeken működő egészségügyi szakellátás a Frankel Leó út 80-82. szám alatti telken megépülő új, integrált szakrendelőbe költözhet, jelenleg a kivitelezési tervezés zajlik, ami már a kivitelezést megelőző utolsó állomás.


A karácsonyi ünnepség arra is minden évben alkalmat ad, hogy a főigazgató átadja az Év részlege-címet, amelyben ez évben a különösen kiemelkedő munkát végző betegirányítási részleg munkatársai részesültek.


 

Postaláda

Küldje be ötleteit, észrevételeit, kérdéseit Önkormányzatunkhoz itt!