Az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően a Parlament módosította a fővárosi
önkormányzat parkolási rendeletének megalkotására alapot adó jogszabályi hátteret.
Változtak a budapesti parkolást szabályozó rendelkezések, melyek alapján a II.
kerületi önkormányzat is új parkolási rendeletet alkotott.
Az új rendeletet megismerheti több forrásból is, itt és most az új rendelet Önt
közvetlenül és azonnal érintő elemeiről tájékoztatom:
– Az önkormányzat bővíti a kedvezményezettek körét, nem kell a második, vagy
harmadik gépkocsi után éves várakozási hozzájárulást fizetni.
– A várakozási övezeten belül három helyett csak két parkolási zóna lesz, összevontuk
a két rózsadombi területet, így azon belül egy engedéllyel bárhol lehet majd várakozni.
– Az idei év első félévére kiadott várakozási engedélyek 2011. 01.31-ig érvényesek
maradnak. A II. félévre esedékes 500 Ft. költségtérítési díjat nem kell megfizetni.
– Az új engedélyek kiváltásakor, a meglévők cseréjekor az 1000 Ft-os költségtérítési
díj változatlan.
A változások 2010. július 1-jétől érvényesek.
Budapest, 2010. június 21.
Vajthó
Gábor
a Városrendészet vezetője
sk.
Parkolási zónak 2010. július 1-jétől (letölthető)
Zónahatárok július 1-jétől:
1. Viziváros
A Margit körút—Széna tér—Csalogány utca—Bem rakpart által határolt terület, beleértve
a határoló utakat és tereket, valamint a Moszkva tér.
2. Rózsadomb
A Margit körút—Moszkva tér—Szilágyi Erzsébet fasor—Gábor Áron utca—Pasaréti út—Radna
utca—Herman Ottó út—Lorántffy Zsuzsanna út—Fillér utca—Lévay utca—Alvinci út—Bimbó
út—Alsó Törökvész út—Eszter utca—Áldás utca—Szemlőhegy utca —Rómer Flóris utca—Margit
utca által határolt terület, beleértve — Margit krt. és a Moszkva tér kivételével
— a határoló utakat és tereket, valamint a Mecset utca.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A parkolási engedélyeket a Városrendészet Buday László u. 5/c alatti irodájában
adják ki, ügyfélfogadási időben. (hétfő: 13.30-18.00, szerda: 8.00-17.30, péntek:
8.00 - 11.30-ig)
Az ügyintézés egyszerűsítése érdekében nem kell külön kérelmet kitölteni. Az
adatok felvételekor az igénylőnek nyilatkoznia kell arról, hogy nem tartozik gépjárműadóval
vagy parkolási pótdíjjal. Az engedélyt az igénylő személyesen, vagy írásban meghatalmazott
megbízottja útján veheti át. Be kell mutatni az igénylő személyi igazolványát
és lakcímkártyáját (meghatalmazott esetén az igénylő okmányainak másolatát), valamint
a gépjármű forgalmi engedélyét (másolatát).
A Városrendészet munkatársai igyekeznek rugalmasan intézni a matricák kiadását,
de a fővárosi rendelet paragrafusait az ügyintézőknek be kell tartaniuk, ha az
a korábbi évekhez képest jelentős hátrányt okoz is a parkolási övezeten belül
lakóknak. További felvilágosítás a 346-5678-as telefonszámon kérhető.